Casanova, avagy a 18. század egy kalandor szemével

„Anyám 1725 .április másodikán, húsvét napján hozott világra Velencében. Előző nap erősen vágyott a rákra. Nagyon szerette a rákot. A Giacomo Girolamo névre kereszteltek. Nyolc és fél éves koromig hülye voltam. Három-havi orrvérzés után Páduába küldtek, ahol kigyógyultam a hülyeségből, s hozzáfogtam a tanuláshoz, tizenhat éves koromban doktor lettem, papi ruhát öltöttem, s Rómába mentem szerencsét próbálni. Gazdám, Acquaviva bíboros francia nyelvmesterem lánya miatt elbocsátott.” Saját szavai szerint ekkor kezdődött Giacomo Casanova kalandorélete és szerelmi pályafutása. A furfangos velencei úgy él emlékeinkben, mint valami késői Don Juan, de aztán kiderül, hogy Casanova szabályos anti-Don Juan volt; olcsó szerelmeit megvásárolta, hódításai: színész- és kalandornők, kocsmatündérek és gáláns apácák; emberünk csakis „biztosra” ment, mert a kudarcot nem tudta elviselni. A szerelmi kalandok – s a könyv értékét ez adja meg igazán – csupán pikáns körítései a Fény századának, ahogy a franciák nevezik a felvilágosodást; de a fény csak derengett egy kegyetlen, törvénytelen és vaksötét világban. S mi lehetett más a kitörés útja, mint zsoldosnak állni – vagy szélhámosságból él? Szegény Casanova!

Mutass kevesebbet