Celestina - Calisto és Melibea tragikomédiája

"Isteni volna, ha nem volna annyira emberi" - írja Cervantes a Celestináról, a korai spanyol reneszánsz irodalom legkimagas-lóbb alkotásáról több mint száz évvel a mű első megjelenése után. S valóban, ez a XV-XVI. század fordulóján keletkezett, a világirodalomban is szinte egyedülálló remekmű - noha szerzője, a klasszikus görög és latin műveltségű Fernando de Rojas még középkori divat szerint erkölcsnemesítő példabeszédnek szánja - éppúgy bámulatba ejt vaskosan emberi arcával, a válsággal küzdő átmeneti kor illúziótlan rajzával, az emberi szenvedélyek kendőzetlen és pontos ábrázolásával, a korabeli spanyol városi élet lenyűgözően hiteles atmoszférájával, mint naivságig mesterkéletlen meseszövésének romolhatatlan üdeségével. Rojas a széphistóriák természetességével rajzolja meg a szerelmesek - Calisto és Melibea - sorsának hol mulattató, hol szívszorító vagy éppen tragikus fordulatait, s mint az emberi lélek és jellem kitűnő ismerője, megteremti Celestinát, az "örök kerítőnő" páratlan figuráját. A hajdani örömlány megöre-gedvén, korához és helyzetéhez illő "tisztes" foglalkozást vá-laszt: szerelmesek közt közvetít, légyottokat szervez, s boszorkányos ügyességgel gyógyít testet és lelket. Csavaros eszével, szókimondó, olykor közönséges beszédével és ördögi ügyességével szinte mindent sikerül elérnie, de a halált ő sem tudja ki-védeni: pénzsóvársága lesz a veszte. A helyzeteknek megfelelően hol rövid, pergő, hol monológ-szerűen hosszú párbeszédekből felépülő, tökéletesen megszerkesztett műben sokan az első európai regényt, mások az első modern európai drámát üdvözlik. Sajátos pikareszk figurái a spanyol alvilág "hőseinek", Lazarillo de Tormesnek és társainak közvetlen elődei a spanyol irodalomban.

Mutass kevesebbet