Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Civil-katonai kapcsolatok: a tudományok határán Válogatás a hidegháború utáni szakirodalomból

Civil-katonai kapcsolatok: a tudományok határán - Molnár Ferenc - Régikönyvek
Civil-katonai kapcsolatok: a tudományok határán - Régikönyvek Civil-katonai kapcsolatok: a tudományok határán - Régikönyvek
(0 vélemény)

A hidegháború vége, a két nagy katonai tömb, a NATO és a Varsói Szerződés szembenállásának megszűnése alapvetően átformálta a nemzetközi kapcsolatokat, a demokratizálódás új hullámát indította el. Új biztonsági fenyegetéseket, kockázatokat állított előtérbe, így jelentősen alakította a haderők szerepkörét, valamint társadalmi státusát. A bipoláris világ vége azt is jelentette, hogy nagy lendületet vettek az olyan, korábban lassan vagy látensen végbemenő folyamatok, mint a globalizáció, az európai integráció, vagy éppen a tömeghadseregek hanyatlása. Az itt közreadott válogatott tanulmányok ahhoz segítik hozzá az olvasót, hogy közelebb kerüljön a haderők társadalmi helyét, szerepét, belső viszonyait érintő, a napjainkban végbemenő változások megértéséhez.

Sorozatcím:
Biztonság a XXI. században
Fordítók:
Berényi Gábor, Lukács Laura, Boris János, Bozai Ágota, Pásztor Péter, Polyák Béla
Kiadó:
Zrínyi Kiadó
Kiadás éve:
2006
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Grafika Press Nyomdaipari Rt.
ISBN:
9633274117
Kötés típusa:
kemény papírkötés
Terjedelem:
215 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.00cm, Magasság: 21.00cm
Kategória:
Előszó 5

James Burk: Gondolatok a hidegháború végéről (Berényi Gábor) 7

Christopher Dandeker: Búcsú a fegyverektől?
Haderő és nemzetállam a változó világban (Berényi Gábor) 33

Charles C. Moskos: A posztmodern haderő felé:
Az Egyesült Államok, mint paradigma (Bozai Ágota) 57

Peter D. Feaver: A civil-katonai ellentét:
Huntington, Janowitz és a civil kontroll kérdése (Polyák Béla) 77

Douglas L. Bland: Átfogó elmélet a civil-katonai kapcsolatok
megértéséhez (Boris János) 111

Karl W. Haltiner: Egyértelműen vége a nyugat-európai
tömeghadseregeknek? (Pásztor Péter) 131

Martin Shaw: A „kockázatközösség" társadalmának kialakulása
Elméleti áttekintés (Boris János) 157

Peter W. Singer: Miért privatizálták a biztonságot?
(Lukács Laura) 177

A tanulmányok forrásai 213

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...