Clausewitz

„A ​háború a politika folytatása más eszközökkel” – a háború és a politika viszonyának ez a klasszikus meghatározása szállóigévé vált. Akitől származik, Carl von Clausewitz porosz tábornok (1780–1831), a Napóleon elleni háborúk egyik vezető személyisége, a kor legkiválóbb hadi elméletírója volt. Főműve – A háborúról – első megjelenése óta számtalan új kiadást ért meg. És a munkássága iránti érdeklődés napjainkban se csökkent, sőt egyre erősödőben van olyannyira, hogy egyes kutatók valóságos „Clausewitz-reneszánszról” beszélnek. És nemcsak katonák, de politikusok, politológusok, szociológusok, filozófusok, a rendszer-, a döntés- és a játékelmélet művelői is olvassák és elemzik műveit, szerzőjüket a modern praxeológia (cselekvéselmélet) egyik legjelentősebb előfutáraként tartva számon. Azzal pedig, hogy a háborút „nem zavartalan oksági kapcsolatnak”, hanem „valószínűségi folyamatnak” látta, s az ilyen „bizonytalan helyzetben” való értelmes döntés lehetőségét kutatta, a mai filozófia egyik legfontosabb problémájának megoldásához adott hasznos indításokat. Perjés Géza művében – az első magyar nyelvű Clausewitz-monográfiában – a nagy hadtudós elméleti munkásságának egzakt, tudományos elemzése alapján akarta megérteni a háborút, és ezen a módon szeretné olvasóival is megértetni. S ugyanakkor „elkerülni a hatalmas Clausewitz-irodalom nagy részét jellemző közhelyeket, sablonokat, szőrszálhasogatásokat, a bálványozást, de persze az értetlen kritikát is”.

Mutass kevesebbet