Csajkovszkij: Anyegin

Aligha van az orosz irodalomnak még egy alkotása, amelyet több joggal nevezhetnénk alapműnek, mint Puskin regényét, a Jevgenyij Anyegint. "Ez és Gribojedovnak Az ész bajjal jár c. komédiája az új orosz irodalom két alappillére" - írta Belinszkij 1844-ben. Valóban, ha Dosztojevszkij azt mondta, hogy "mindnyájan Gogol Köpönyegéből bújtunk elő", talán még inkább elmondhatta volna ezt az Anyeginról. A téma, az ábrázolt életproblémák, konfliktus- és magatartástípusok terén nyilvánvaló folytonosság az Anyegintól a Korunk hősén, Hercen Ki a bűnös? c. regényén, az Oblomovon és Turgenyev művein keresztül egészen Csehov sok-sok elbeszéléséig és drámájáig. A művészi megformálásban testet öltő attitűd pedig, a világnak ellentmondásokban való érzékelése és polifónikus ábrázolása ("Ellentmondás egész halom van" - mondja ki nyíltan is a költő az első fejezet végén visszatekintve) még szélesebb körben határozta meg a klasszikus orosz irodalom történetét. De az Anyegin nemcsak irodalmi hatását tekintve alapmű, hanem mint olvasmány is. A világirodalomban talán nincs is még egy klasszikus mű, amely ennyire mentes volna az e ranggal szinte elkerülhetetlenül együttjáró hátrányoktól: a szeretet tiszteletté hűlésétől, a műalkotás kegytárgyú válásától, a távolságot teremtő aurától, amely ennyire elevenen élne, ennyire népszerű volna, ennyire hozzátartozna egy egész nép létének szellemi alapjához.

Mutass kevesebbet