
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 400 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Amikor a kis kötet első kiadása 1989-ben megjelent, az újdonság erejével hatott és hiánypótló szerepet töltött be. A tehetséggondozás feladata ma sem tekinthető megoldottnak hazánkban. Tanúsítja ezt a szerzőpáros immár negyedik kiadást megért, közismert könyve, hiszen az általuk megfogalmazott gyakorlati problémák napjainkban is aktuálisak. Az első megjelenés óta eltelt 20 évben a tehetség témakörében számtalan publikáció látott napvilágot, amelyeknek eredményeit a szerzők beépítették lényegesen átdolgozott és kiegészített kiadványukba. A legfeltűnőbb szemléletbeli változás, hogy a hangsúly a tehetség azonosításáról a fejlesztésre tevődött át. A gyerekeknek kb. 25%-a tekinthető tehetségígéretnek. Felismerésüknél fennáll a veszély, hogy a szigorú kritériumok alapján történő válogatásnak inkább az „iskolai tehetség”-nek nevezett csoport felel meg, akik hajlandóak a megnövelt ismeretanyag elsajátítására. Ezzel szemben (vagy éppen ezért) a kreatív, de egyenetlenül teljesítő gyerekeket az elkallódás fenyegeti. Az új kiadást szerzői figyelemfelhívónak szánják, kerülve a hosszadalmas leírásokat, inkább a gyakorlati megvalósítás felé terelik a figyelmet. Jövőnk függhet attól, felismerjük-e a gyerekek sokféle, egymásnak sokszor ellentmondani látszó, esetleg bosszantó tulajdonságaiban a fejlesztésre, csiszolásra érdemes gyémántot. A könyv végén található Felhasznált és ajánlott irodalom lehetővé teszi a további elmélyedést az egyes témákban. A függelék pedig praktikusan egy tanároknak szóló tulajdonságlista a tehetséges gyermekek felismeréséhez.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9634462774 |
|---|---|
| Kiadó: | Trefort Kiadó |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás sorszáma: | Negyedik, átdolgozott kiadás |
| Nyomda: | Argumentum Kiadó Nyomdaüzeme |
| Borítótervezők: | Dukay Barna |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 55 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Pedagógia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.