
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A református kegyességben fontos szerepe van a „csendességnek". Azt értjük ezalatt, hogy mindennapjaink ritmusában van néhány perc (vagy óra), amelyet bibliaolvasással, imádsággal, Isten előtti elcsendesedéssel töltünk. Ilyenkor megállunk a mindent tudó Isten előtt, elmondunk Neki mindent igazán. Örömeinket, kudarcainkat, félelmeinket, vágyainkat egyaránt. Elé soroljuk azokat, akikért felelősek vagyunk: családunk tagjait, munkatársainkat, barátainkat, ellenségeinket. Megkérdezzük Tőle: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" (ApCsel 9,6). Aztán figyelünk válaszára. Válaszát az igéből értjük meg. Az írott igéből: a Bibliából és a testté lett Igéből: Jézus indulatából. Tapasztalatunk az, hogy Isten közelsége megváltoztatja a mi életünket. Az ő gondolatai nem a mi gondolataink és az ő utai nem a mi utaink. Az a jó csendesség, amikor a magunk gondolatait, indulatait korrigáljuk és ráhangolódunk Isten akaratára. Isten akaratának megvalósításához kérhetjük és kaphatjuk a Szentlélek erejét. Ily módon erőnk feletti utakon is járhatunk. Odaszánhatjuk magunkat Isten országának szolgálatára. Valamilyen jó ügy szolgálatára. Embertársaink javára.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789633009666 |
|---|---|
| Kiadó: | Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója |
| Kiadás éve: | 2016 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 271 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Vallás / Vallási Irodalom |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.