
(2 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
64
hűségpont
Hogy működik az alku?
A tizenhat éves birminghami Zana Muhsen és húga, Nadia úgy néztek hathetes észak-jemeni nyaralásuk elé, mintha életük nagy kalandja várna rájuk. Ám a vakáció valóságos lidércnyomássá változott. Megérkezésük után hamarosan rájöttek, hogy apjuk jó pénzért eladta őket jemeni barátainak - azok pedig a lányokat erőszakkal férjhez adták fiaikhoz. Zana és Nadia rabságba került, szabadulásukban még csak nem is reménykedhettek. Meg kellett szokniuk a számukra idegen, a civilizáció minden vívmányát nélkülöző, embertelen munkát követelő életet. Elszenvedték a nemi erőszakot, a gyakori verést, és gyermekeiket a földes padlón kellett világra hozniuk, öregassszonyok segítségére hagyatkozva. Nyolc nyomorúságos és megalázó év után Zana megmenekül: azóta minden követ megmozgat, hogy a még ma is rabságban sínylődő húgát kiszabadítsa. Amikor Zana elhatározta, hogy megírja történetét, Andrew Crofts segítségével öntötte szavakba megdöbbentő és szívszorító élményeit. Együtt újra átélték a nyolc évig tartó rémálmot, hogy hiteles képet adhassanak Zana és Nadia szomorú életéről.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9635481829 |
|---|---|
| Kiadó: | Magyar Könyvklub |
| Kiadás éve: | 1996 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Graphischer Grossbetrieb |
| Borítótervezők: | Császár Andrásné |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 192 oldal |
| Fordítók: | Losonci Gábor |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.50 cm, Magasság: 20.50 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Életrajzok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
nagyon régóta kerestem, megvolt, kölcsön adtam, nem kaptam vissza. Izgalmas volt újra olvasni, fordulatos, jól megírt könyv.