Császárnénak szántak

Stefánia belga királyi hercegnő Szászország hercegnője szász-coburg-gothai hercegnő született Laeken kastélyban 1864. május 21-én. 1881. május 10-én házasságra lépett Bécsben Rudolf főherceggel, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösével, aki Laxenburgban született 1858. augusztus 21-én, elhalálozott Mayerlingben 1889. január 30-án. Leányuk: Erzsébet főhercegnő, született Laxenburgban 1883. szeptember 2-án, elhalálozott Bécsben 1963. március 16-án. * Stefánia második házassága 1900. március 22-én köttetett a Miramare kastélyban. Férje, Lónyay Elemér herceg Magyarországon, Bodrogolasziban született 1863. augusztus 24-én, elhalálozott Budapesten 1946. július 29-én. Lónyay Elemért és a Pannonhalmán 1945. augusztus 23-án elhunyt Stefániát a Pannonhalmi Bencés Főapátság kriptájában helyezték örök nyugalomra. Miért írta meg Stefánia özvegy trónörökösné ezt a könyvet negyvenhat évvel a tragédia után? Nyilván elsősorban azért, hogy az eseményekről végre a maga változatát - a maga igazságát! - közzétegye. Stefánia éretlen bakfis volt, amikor a hatalmi-családi érdekek kijelölték házastársát. A felnőtté válás forradalmát már nem szülei ellenében, hanem a férjével szemben vívta meg. Sorsuk reménytelenségét kevés tény jelezheti pontosabban, mint az, hogy ezt Rudolf valószínűleg észre sem vette. A kortársak emlékei szerint az igazi megrendülést számára nem Rudolf elvesztése, hanem halálának a módja okozta. Részegen végzett előbb a szeretőjével (ez valójában gyilkosság), majd magával - mindennek egy majdnem császárné szemszögéből volt valami végletesen alantas, kispolgári, méltatlan karaktere. Ilyesmit érezhetett Ferenc József császár is, amikor állítólag azt mondta a fiáról: "úgy halt meg, mint egy szabó". Ehhez társult, hogy anyósa és apósa éreztették vele: felelősnek tartják Rudolf tragédiájáért. Az idő múlása sem hozott igazi lelki megnyugvást, mert a kialakuló mítosz is fölébe kerekedett: egyenesen "szerelmi regényt" formált a történetből, amelyben ő a megcsalt feleség nevetséges szerepébe szorult bele, miközben saját magát érezte az igazi áldozatnak, hiszen ő lehetett volna a korabeli Európa második leghatalmasabb területű birodalmának legelső asszonya, császárnéja! Vajon mit szólt a memoárhoz Lónyay Elemér, Stefánia második férje? A tartalmas és személyes, míves szöveg varázsa nyilván megfogta őt is, és még inkább azt kívánhatta, hogy az írással az asszony immár azt a mélyebb, lelki célt is elérje, amelyért valójában tollat fogott: hogy végképp elszámoljon - kimondom a szót: leszámoljon - a halottal, aki éltében-holtában annyi igazságtalannak érzett bajt és bánatot okozott neki. Csorba László A jegyzeteket és az utószót írta: Csorba László

Mutass kevesebbet