Csecsemők a kukában

Érthetetlen, hogy a tudomány alig próbálja felderíteni, megérteni a motívumokat, a gyilkos anyákat a rendőrökön, bírákon kívül legfeljebb - mert ez többnyire kötelező - pszichiáter hallgatja meg, az igazságszolgáltatás egyelőre csak a bűncselekményre és a büntethetőségre koncentrál. Szociológusok például - tudomásunk szerint - nem kutatták, nem vizsgálták a tettesek körülményeit, az erkölcsi-anyagi hátteret, a nemi partnerek felelősségét... Pedig az ilyesfajta tudományos munka nélkül nem készülhet diagnózis, és nem lehet megelőzni a további bűncselekményeket. Most, amikor néhány történetet riporterként "körbejártunk", talán hozzájárulunk ahhoz, hogy a szakemberek is továbblépjenek. Igyekeztünk tényszerűek, tárgyilagosak maradni, hiszen szörnyű bűn a csecsemőgyilkosság, s még szörnyűbb, hogy a tettesek többsége nem érzi bűnnek. Mintha nem is egy szeretni való, ártatlan pici embert, hanem valami rosszindulatú daganatot "tenne el", amikor a szó tevőleges értelmében nem öli meg, "csak" hagyja elpusztulni, s aztán kidobja, mint valami megromlott húst. Nyilvánvaló, hogy ehhez a lélektelen ösztönállapothoz némiképp az is hozzájárul, hogy sok nőnek az abortusz nem jelent többet egy foghúzásnál...

Mutass kevesebbet