Cselényi László élete és életműve

Cselényi László (1938) a jelenkori magyar költészet "fekete lova". Ahhoz, hogy izgalmas, robusztus, valóban a szó minden értelmében monumentális költészete végre "befusson", azaz szélesebb körökben is ismertté váljon, először is ki kellene szabadítani a költőt abból a fámából, amelybe makacs avantgárd ars poeticáival elsősorban ő maga kötözte be magát, holott olyan értelemben, ahogy a klasszikus avantgárd hirdette meg a radikális tagadás költészetét, régen nem tiszta avantgárd költészet már az övé. Olvassunk csak bele a kezünkben tartott új Cselényi-monográfiába, Vilcsek Béla kitűnő munkájába: "Cselényi László számára a hatvanas évek második felének párizsi strukturalizmusával megállni látszik az idő. Minden tekintetben. De azért ne feledjük, ez a személyre szabott lírai strukturalizmus kitüntetett helyet biztosít Lautréamontnak és Rimbaud-nak ugyanúgy, mint T. S. Eliotnak és Ezra Poundnak, Hegelnek és Heideggernek csakúgy, mint Spinozának és Lukács Györgynek, Bachnak és Bartóknak, Móricznak és Szentkuthynak, Kassáknak és József Attilának. Az Umberto Eco-i nyitott mű elméletét éppen úgy a magáénak vallja, mint a derridai dekonstrukciót..." Tehát lírai konstrukció és dekonstrukció, strukturális zártság és ecói nyitottság - s ha ehhez hozzétesszük a főleg a fiatalabb irodalomteoretikusok által Cselényi költészetéből kimutatott zenei elvűséget és "aleatórikusságot", akkor elmondhatjuk, hogy az utóbbi mintegy két évtized Cselényi-recepciójában a költő oeuvre-je éppen az avantgárd meghaladásának az értelmében rajzolódott át. Ennek az átrajzolódási folyamatnak és egy új, fámák és iskolák feletti, sajátos, mégis egyetemes kőltői arculat megképződésének pontos, szakmailag, filológiailag megbízható rajza Vilcsek Béla (részletes bibliográfiával és biográfiával is felszerelt) jelen Cselényi-monográfiája. Tőzsér Árpád

Mutass kevesebbet