Cserefának füstje (dedikált)

Az író vallomása regényeiről: Egyetlen regényt is merészség vallomásba sűríteni, nemhogy a többszörösét. Még akkor is, ha azok egymás füzérei. A kálváriás sorsunk stációit jelző öt mű - Vigyázó madár, Esőrácsok, Mérleges idő, Előcsend, Balbina - ezúttal az összegző szándékú hatodik cím mögé kényszerül. Vétessen szerelmi dal strófájából: Cserfát égettem, / Parazsat rengettem: / Cserefának füstje / Kihozta a könnyem..., annak is a harmadik sorából, kényszerítő ereje van, úgy magasul a panaszló ének fölé, miképp a szóratásra rendeltetett népek, népközösségek esztendők százait vonultatók példája. Legyen az, Sütő András látásával: „kicsinyített modell", mint amilyen a Madéfalváról riasztott, Moldvát, Bukovinát, Bácskát megjárt, Dél-Dunántúlig vergődő bukovinai székelység országutas gomolygása, vagy nagyobb, szülőföldből kiszakító történelmi örvénylés: földönfutóvá tett űzetés.. . A cserfa, hozott szóval: cserefa, a talajvesztés jelképét is kínálja. Az emberrel egyidős a tapasztalás: az átültetést a fa is megsínyli (idősebbje gyökérzetig halódik), nemhogy az ember. A másodszori foganáshoz héterősség szükségeltetik - a talponmaradáshoz az egész könnyeztető füstű élet. A tegnapi próbatétel nem állt meg tegnapi idejénél: túlnan fogyatkozásra ítélt, innenfelől erdősödő a táj. Érettünk, értük szól újbóli parázs-rengetésem.

Mutass kevesebbet