Csernus Tibor

Kogart Ház, 2009. szeptember 26. - december 31. Részlet: "1981-ben Hubertus Sulkowski, a harmincas éveit taposó, nemrég Párizsba költözött jónevű amerikai ügyvéd megkérdezi barátját, Márffy Albint, hogy vajon ismer-e személyesen magyar festőket. A történet úgy indul, akár egy romantikus párizsi Vaszary Gábor-regény. Barátja tanácsára betérnek a legnevesebb kortárs figuratív művészeket képviselő Claude Bemard Galériába, ahol éppen ki van állítva az egyedüli magyarként szereplő Csernus Tibor fanyar realizmusú aktképe, a Mariane I. Mister Sulkowski ezután úgy dönt, ha van rá mód, látogassák meg a festőt. Hogy miért éppen festőt keres, arra magyarázatot ad az ügyvéd ébredező gyűjtői ambíciója - igaz eladdig csak tengeri hajóképekre specializálódott arra pedig, hogy miért épp magyar festő után kutat a párizsi horizonton, szintén találunk ésszerű okot. Lépjünk azonban tovább az időben nyolc évvel. 1989-ben vagyunk, pontosan negyedszázaddal azután, hogy Csernus Tibor, korosztályának egyik legnagyobb reménysége Párizsba költözött. Magyarországon, a Műcsarnokban retrospektív kiállítását rendezik, amely - a festő 62 éves ekkor - egyúttal első önálló kiállítása is szülőföldjén. Ennek a műcsarnoki katalógusnak a függelékében az olasz Rizzoli-albumok mintájára kis fekete-fehér képek sorakoznak kiállított és nem kiállított, de úgymond „az életmű szempontjából fontos" művekről, a képek fellelhetőségével és a gyűjtők neveivel. Ezek a nevek az efféle katalógusokban és albumokban általában megmaradnak az emlékezetünkben, akár egy állandó jelző. Galerie Claude Bemard, Párizs, Maurizio Quintana, New York, M. és Mme Sulkowski, Párizs... Valamiért Sulkowski hangsúlyosabbnak tűnt a többi felsorolt képtulajdonosnál, a megjegyezhetetlenül egyszerű nevű, bár nagyon ismert Steve Martint is beleértve, talán mert a lengyeles hangzású házaspári név mögé (Párizsban!) grófot vagy bárót képzelhettünk, aki láthatóan olyan, modern kastélyokba illő festményeket birtokol mint a Hattyúk vagy a József és testvérei. Ezek a képek, ahogy hirtelen feltűntek az akkori kortárs magyar művészet transzavantgárd környezetében, legalább olyan zavarbaejtőek voltak, mint egy klimatizált kastély, melynek rafinált ódonsága posztmodern luxussal keveredik. Nem készültünk fel Csernusra, ez az igazság. Monsieur Sulkowskival pedig nyilvánosan - Csernus Tibor legszűkebb baráti körén kívül - húsz év múltán, 2009 szeptemberében találkozhatunk újra, amikor a Kogart Házban bemutatja hatalmas Csernus-kollekcióját. És ekkor derül ki az is, hogy hajdani barátjával, Márffy Albinnal 1981-ben miért épp egy magyar festő képeit tekintették meg a párizsi Claude Bemard Galériában. M. Sulkowski ugyanis, bár nagyapai részről valóban lengyel felmenőket - sőt, igazolva a nevéhez fűződő asszociációkat, hercegi felmenőket! - mondhat magáénak, egyébként magyar származású. "

Mutass kevesebbet