Kosár gomb ikonKosár
Vasadi Péter

Csönd születik ÜKH 2016

Vasadi Péter - Csönd születik ÜKH 2016, null 2016 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 341 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A gyakran "a költészet"-ként eladott vattacukorhoz Vasadi Péter verseinek vajmi kevés köze van. Az ő Költészetet adó szövegei nyersebbek, érdesebbek, égetőbbek és egyben szárazabbak annál. Késő-öregkori lírája - mert neki lett ilyenje is - a szó egyfajta porl(ód)ása. Felcsapó, felhőző homoklása, ha tetszik, sivataga. És eléggé tetszik, csak épp tudatában kell lenni annak is, hogy a végleges illetve végletes redukció mutatványaival van dolgunk."Folyvást, hölgyeim és uraim, folyvást, folyvást!"Kétévente, évente új összeállítás, netán ugyanegy esztendőben kettő. Az immár aggastyánná lett szerzőnek az utóbbi időszakban nem maradt más műfaja, csak a vers. Vagy amit ő annak hisz, annak tesz meg. Szálkás eszmefuttatás többnyire, gondolati zötykölődés, vak hangú csörömpölés néha, mintha bádogzongorát püfölne bádogkanállal, s megszakítás nélkül egy igen okos, végtelenül figyelmes, de kissé kegyetlen kisfiú. 2010-2014 közti könyveiben gyakran bizonyítja a tételt, hogy amit rövid sorokra tördelnek, még nem feltétlenül válik verssé. Persze, ez nem is kötelező, ha líra lesz a szövegek sora. (És az lesz, hasonlíthatatlanul igazi.) A mostaniak kötegében mintha aránylag több lenne a dallam, a zseniálisan felcsipegetett prózamorzsalék eloszlása többször nevezhető úgy: jambikus lüktetés. A familiáris téma emlékezetes most (Kert-kápolna), a korábbról ismerős zene-imitációk (pl. a Mahlernak ajánlott Gyónás). S nem tudom, emlék? ál-emlék?: a Szerelem igen merész s megrendítő idézése. "Fáknak nézi az embereket, / s nem hall zajokat, aki boldog."Magam nem javaslom, hogy tologatni, osztályozni próbáljuk Vasadi újabb verseit, köteteit. Van nála a csörömpölő alapzaj, de állandóan, s abból ki-kihallik - elég gyakran - a Legnagyobbak Szólama. Közben lényegében mindig ugyanazt a típusú eszmélkedést olvassuk, teljesen egyneműen összenyesve. De hát ez végtére is: jó. Nagyon egyedi és nagyon jó. Forró zuhogás, elsodró, magával ragadó zuhatag. Van benne valami a katolikus művészet kincstáriságából, ami szerint nem kell félni, mivel minden probléma, szenvedés úgyis: örömbarokk. Örökbarokk. Gyakori kép szerint napsütötte sírkövek melegsége az a bizonyos forróság, tele virágszirmokkal, melyeknek "hullása" egyenesen zuhanás... Igen, mintha mindig zuhannánk valahová, amikor Vasadit olvasunk... De hogyan is? Csak nem a Nap felé?!"Hölgyeim és uraim: felfelé zuhanunk..."Zsávolya Zoltán

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9789632635910
Kiadó:Napkút Kiadó
Kiadás éve:2016
Súly:
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok / Irodalom / Szépirodalom / Dráma, Drámaantológia

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Vasadi Péter

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1926

Vasadi Péter (Újpest, 1926. június 1.–) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díj magyar költő, író, esszéíró, irodalomkritikus, műfordító.

Vasadi Péter további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
40%
Vasadi Péter - Hó és madarak
hűségpont ikon 36 hűségpont
Hó és madarak

Vasadi Péter

Kiadás éve: 1982

ANTIKVÁR

720 Ft

Megtekintés ikon
40%
Vasadi Péter - Hó és madarak
hűségpont ikon 36 hűségpont
Hó és madarak

Vasadi Péter

Kiadás éve: 1982

ANTIKVÁR

720 Ft

Megtekintés ikon
Vasadi Péter - A szív szüntelem mormolása (dedikált)
A szív szüntelem mormolása (dedikált)

Vasadi Péter

Kiadás éve: 1991

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Vasadi Péter,Raj Tamás - Zsidók a törökkori Budán
Zsidók a törökkori Budán

Vasadi Péter,Raj Tamás

Kiadás éve: 2002

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
40%
Vasadi Péter - Hó és madarak
hűségpont ikon 36 hűségpont
Hó és madarak

Vasadi Péter

Kiadás éve: 1982

ANTIKVÁR

720 Ft

Megtekintés ikon
Vasadi Péter - A szív szüntelem mormolása (dedikált)
A szív szüntelem mormolása (dedikált)

Vasadi Péter

Kiadás éve: 1991

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Vasadi Péter,Raj Tamás - Zsidók a törökkori Budán
Zsidók a törökkori Budán

Vasadi Péter,Raj Tamás

Kiadás éve: 2002

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
40%
Vasadi Péter,Kovács Ferenc,Kolbein Falkeid - Innen, onnan/ Herfra, derfra (dedikált)
hűségpont ikon 135 hűségpont
Innen, onnan/ Herfra, derfra (dedikált)

Vasadi Péter,Kovács Ferenc,Kolbein Falkeid

Kiadás éve: 2003

ANTIKVÁR

2 700 Ft

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat