
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Széchenyi Zsigmond pályája azt mutatja, hogyan magasodik egy szenvedély hivatássá, mondanivalóvá, könyvek kimeríthetetlen forrásává. Ő maga írja ezt meg nemrég, Ahogy elkezdődött című "vadász-emlékiratában", felidézve a gyerekkor első puskáját, az első zsákmányt, a régi fürdőházban berendezett madár-múzeumot, majd a vadászszenvedély növekedését, a mind rangosabb és rangosabb zsákmányt, az első őzet, az első szarvasbikát... A többiről már beszámolt régebbi, de ma is eleven és izgalmas könyveiben: távoli földrészek vadjairól és vadászatairól hozott híreket, beszámolókat haza. A puszta vadászszenvedély is érdekes útikönyveket szülhet; Széchenyi azonban többet akar adni ennél: írói eszközökkel életszerűen megjeleníteni azt, ami vele történt, odavinni bennünket a biztos kezű leírás, az árnyalt stílus segítségével, ahol ő járt, mintegy szemlélőjévé tenni a vadászat sikerének és kudarcának, nehézségeinek és izgalmának; de közben arról sem feledkezik meg, hogy a világ nemcsak vadászból és elejtendő vadból áll, hanem különféle emberekből, tájakból, a történelem változásaiból is; és főként nem feledkezik meg arról, hogy a vadászat elveszti nemességét, puszta öléssé válik az íratlan vadászetika, a kellő áhítat és a természet lelkes, már-már tudósi szeretete, ismerete nélkül. A Csui!... Széchenyi Zsigmond első s mindmáig legnépszerűbb könyve. 1930-ban jelent meg először. színhelye Afrika, az az Afrika, mely idestova már a múlté; történelmi helyzete azóta óriásit változott és változik ma is. Vadjai mindinkább védett területekre szorulnak. A Csui!... még bepillantást nyújt az ősi állapotokba, az elefántvadászat megpróbáltatásaiba, amikor a dzsungel úttalan útjain, 40 fokos fülledt melegben, az utolsó kulacs vizet kortyokra beosztva követi az éber agyarasak nyomát az elcsigázott expedíció. A sorok közül még kihallatszik a bivalycsorda dübörgése, az oroszlán éjszakai ordítása. Afrika, igaz, megváltozott, de a kép, amit a könyv nyújt, ma is eleven, a vadászkalandok szívdobogtató izgalmát nem fojtotta el az idő. Széchenyi Zsigmond vadásznaplót ír, de könyve többet ad ennél: a biztos kezű leírás, az árnyalt stílus segítségével mintegy részeseivé tesz az eseményeknek, tájakat, embereket mutat be, s nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy a vadászat puszta öléssé válik az íratlan vadászetika, a kellő áhítat és a természet lelkes, már-már tudósi szeretete, ismerete nélkül.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Olcsó Könyvtár |
|---|---|
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1957 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Athenaeum |
| Illusztrátorok: | Molnár Ágnes |
| Borítótervezők: | Molnár Ágnes |
| Kötés típusa: | fűzött papír |
| Terjedelem: | 265+237 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 15.50 cm |
| Kategória: | Vadászat / Útikönyvek, Útleírások / Irodalom / Szépirodalom / Dokumentumregény |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Széchenyi Zsigmond először 1930-ban megjelent könyvének helyszíne az akkor még messzibbnek tűnő Afrika; mára pedig az az Afrika jószerivel már el is tűnt. Ha látni szeretnénk a közel 100 évvel ezelőtti Afrika életét egy bennfentes szemén át, akkor érdemes elolvasni.