Daru-utcától a Móra Ferenc utcáig I-II. (egybekötve)

Ebben a kötetben Móra önéletrajzi írásait gyűjtötték össze, részben még maga, részben szegedi tisztelői. A posthumus kötet egyike a Móra-életmű népszerű darabjainak. Sok fontos életrajzi adalékot tartalmaz, s érdekes korképet ad a századvégi alföldi kisváros, az ottani szegénység életéről. (Köztük olyan klasszikus írásokat, mint a Szeptemberi emlék.) Az író édesapjának, az öreg szűcsnek és munkájának bemutatása meg éppenséggel a régi kisipar fontos dokumentuma. De nem kevésbé érdekes a századeleji szegedi újságíró-élet leírása sem. Mostani kiadásunk néhány eddig kötetben egyáltalán meg nem jelent önéletrajzi írást is tartalmaz. Előszó: MIKOR ÉN AZ ÉGBEN JÁRTAM. Akkora lehettem, mint most az unokám, csakhogy én már olyan idős koromban komoly tényezője voltam a Daru-utca gazdasági életének. Hol Oroszi takácséknál ringattam a bölcsőt, hol a Zsiros Palkó szamárkáját legeltettem a nyomáson, hol Galló szabónak segítettem fércet fejteni s az mind hozott valamit a konyhára. Az egyik háznál csicsókával rakták tele az ingem derekát, a másiknál pattogatott kukoricával honoráltak, a harmadiknál a pálinkás kenyér gyönyörűségét ismertették meg velem. Készpénzzel csak Pelyva Lázár fizetett, a vak koldus, akit minden pénteken én kalauzoltam végig az utcánkban házról-házra. Ezért elvileg mindig egy krajcár járt nekem, amikor Lázár estefelé kasszát csinált az árokparton. Én már akkor rájöttem arra, hogy a vakoknak milyen bámulatos tapintóérzékük van. Az öreg koldus rendesen addig kaparászott a nagy marék krajcárban, míg egy laposra kopott pléhgombot, vagy cintányért nem talált köztük, s mindig annak a tulajdonjogát ruházta rám. Hanem azért addig nem volt baj, amíg rá nem jöttem arra, hogy a világ nemcsak a Daru-utcából áll. Működési teremet lassanként a Vásárház-utcáig kiterjesztettem egy neves napon, összeköttetésbe léptem azzal a barátságos tót kalmárral is, aki ott fütyülőfarkú falovakat árult a ponyván...

Mutass kevesebbet