
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Nincs kevésbé spontán művészet, mint az enyém. Az ihlet, a természetesség, az indulat számomra ismeretlen fogalmak. Az embernek ugyanazt a témát kell megfestenie tízszer vagy akár százszor. A művészetben semmi nem tűnhet véletlennek, még a mozgás sem. (Edgar Degas) Degas mindig is rendkívüli módon elkápráztatta a nézőit azzal, ahogy a múló, egyszeri pillanatot a festmény mozdulatlan médiumán megragadja. Max Liebermann német festő, aki 1899-ben az egyik első Degas-tanulmányt publikálta, megfigyelte: "Degas képei első látásra fényképfelvételeknek tűnnek." Nem is kérdés, hogy Degas sokat köszönhet a fotográfia új technikájának és művészetének. Ám a Liebermann által említett benyomást mesterséges, precíz számítások előzték meg - ezt a német kolléga is tudja, hiszen így folytatja: "Degas mesterien alkot olyan kompozíciót, amely nem látszik megkomponáltnak." Ha erre egyszer felhívták a figyelmünket, rádöbbenünk, Degas milyen gondosan megszerkesztette művészetének bármely, látszatra véletlen elemét. Ennek egyik legelegánsabb példája a Mlle La La a Fernando Cirkuszban \(1879). Ha igaz átvitt értelemben, hogy Degas alakjai gyakran csak cérnaszálon függnek, akkor ez ezen a művén szó szerint és átvitt értelemben is igaz.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 3822840610 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Taschen - Kismonográfia album |
| Kiadó: | Taschen/Vince Kiadó |
| Kiadás éve: | 2005 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 96 |
| Fordítók: | Mesterházi Mónika |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 18.60 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Művészetek / Festészet / Életrajzok / Művészetek / Festészet / Monográfiák / Művészetek / Általános Művészettörténet / Művészetek / Festészet / Korszakok, Stílusok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről