Déli harangszó

Hogy az egész nép, fajra és nemre való tekintet nélkül, ezeknek az imáknak és búcsúknak részese lehessen, megparancsoljuk és elrendeljük, hogy az összes városok, területek és helyek minden egyes templomában a három órai és az esti ima között...egy vagy több zengő haranggal, hogy jól hallhatók legyenek, félórás időközönként háromszor harangozzanak mindenegyes nap... (III. Calixtus pápa bullájából, 1456. június 29.) Ugyanezen a napon első ízben harangoztak délben a Város minden plébánia templomában a Miatyánk és az Üdvözlégy Mária elimádkozására a török ellen éppúgy, ahogy a boldog emlékezetű III. Callixtus pápa bevezette és szentséges urunk... parancsolta meg ezt a harangozást, amit az év minden egyes napján mindörökre meg kell tartani. (Johannes Burchardus pápai szertartásmester naplójából, 1500. augusztus 9.) A harang szava egykor végigkísérte az emberek életét, rendbe fogta hétköznapjaikat, ünnepeiket. Mára veszített hajdani fontosságából, de a régi latin mondás: vivos voco, mortuos plango, fulgura frango - azaz: az élőket hívom, a halottakat elsiratom, a villámokat megtöröm - a mai ember számára is jól értelmezhető szólásmondás. A harangszó hívás, figyelmeztetés, emlékezés és emlékeztetés, védelem és védekezés egyaránt. Egy-egy közösség sokat áldozott arra, hogy szépen csengő, hírüket messzevivő harangjuk legyen. A haranghasználat rendje évszázadok altt alakult ki. De vajon tudjuk-e mindannyian, miért szólnak minden délben a harangok? Amikor 1456-ban Mehmed szultán félelmetes serege Magyarország ellen indult, III. Calixtus pápa keresztes hadjáratot hirdetett. Bullájában elrendelte, hogy harangszó szólítson imára minden hívőt a kereszténység védelmében. Sokan a harangszó nyomán elmondott ima erejének tulajdonították, hogy a Hunyadi János és Kapisztrán János által vezetett sereg Nándorfehérvár falainál győzelmet aratott a terjeszkedő Oszmán Birodalmmal szemben. A veszedelemre figyelmeztető és küzdelemre hívó harangszó így a törököket 70 évre megállító hatalmas hadi siker ünnepi harangszavába válthatott át. Ötvennégy évvel később, 1500. augusztus 9-én, a jubileumi Szentév kellős közepén VI. Sándor pápa a korábbi pápai bulla alapján egy újabb török veszedelem előszelét érzékelve már arról rendelkezett, hogy a harangszó ezentúl minden délben szólaljon meg: vésse emlékezetünkbe, hogy a kereszténység védelme, az összetartás minden időben és minden helyen fontos kötelesség. Visy Zsolt szerkesztésében, jeles tudósok közreműködésével született meg a Déli harangszó (Tanulmányok a pápai rendelet félezeréves jubileumára) című ünnepi kiadvány, amelynek egyes írásai a nándorfehérvári győzelem mögé vonnak sokoldalú történelmi, művelődéstörténeti hátteret. Benkő Elek a harangozás szokásának kialakulását és európai történetét tekinti át. Patay Pál a magyarországi harangkészítés többévszázados útját rajzolja meg nagy értékű művelődéstörténeti adatok kíséretében. Török József a harangozás liturgiai hátterét vázolja fel jelentős új kutatási feltárásokra építkezve. Barna Gábor a harangozás szokásához kapcsolódó rendkívül gazdag néprajzi-népéleti megnyilvánulásokat veszi számba. Érszegi Géza az érintett pápai bullákat ismerteti. Ágoston Gábor viszont az oszmán terjeszkedés évszázadairól ad hiteles képet. Kulcsár Péter a történelem Kapisztrán Jánosát idézi a szemünk elé, míg Di Virgilio atya a szent világszerte élő és ápolt kultuszát tárja elénk gazdag adatok kíséretében. A hat (a magyar mellett angol, német, francia, spanyol és olasz) nyelven megjelenő kötet egyfajta tudós főhajtás a múlt hősei előtt, egyúttal hagyománytisztelet, emlékeztetés és tiszteletadás annak a pápai bullának az 500. évfordulóján, amely az egész keresztény világban elterjedt és máig élő déli harangszót elrendelte.

Mutass kevesebbet