
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
70
hűségpont
Hogy működik az alku?
A Halkirálynő szerzőjének – új könyve az olvasó által jól ismert vérbő humorral és érzelgősséget kerülő humanizmussal megírt, lebilincselő kalandregény. Az egyik főhős – Lila Li Dzsin – a gerillaháborúban kommandós kiképzést kapott, függetlenséget az érzelmektől is óvó, izgalmas újságírónő, kemény, már-már férfias karakter. A másik főhős – Robin Von Thomas – rendőrségi fejes, alig túl egy súlyos haslövésen. Szívós, elszánt zsaru. Ellenfelei úgy vélik, megfékezhetik felesége meggyilkoltatásával. Ebben az ügyben találkoznak. Bizony, a légkör nem baráti. Vibrál a levegő, egymásnak feszül a két intellektus. Összecsapásaik durvák, kíméletlenek. Sejteni lehet, hogy nem sétagalopp vár rájuk. Hőseink az egymásnak tett apró szolgálatok közben – úgy mint egymás életének többszöri megmentése – összefognak a polgárháborúból hazaszökött maroknyi fegyveres csoporttal, a magukat gladiátoroknak nevező halálkatonákkal, hogy felszámolják a titkos katonai kiképzőtelepet. Akcó akciót követ, s az egyre szorosabb harci szövetségből kibontakozik egy félénken, visszafogottan induló, romantikus nagy szerelem.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630273179 |
|---|---|
| Kiadó: | Pannon Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1989 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Dabasi Nyomda |
| Borítótervezők: | Szabó Árpád |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 314 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi / Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.