
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Városunk lakosságának régi vágya teljesült most amikor újszerű kiadásban kezünkbe vehetjük Derecske történetéről és néprajzáról írt könyvet. Derecske monográfiája már korábban, 1980. évben kötetben megjelent. Ez a könyv akkor tudományos módon, a kor követelményeinek megfelelően politikai elkötelezettséget is sugallva készült el. A város történetét most úgy szándékoztunk megíratni, hogy a lakosság azt olvasmányosnak találja, ismerjenek rá sokan őseikre, azok cselekedeteire, szívesen és örömmel olvassák, a tényeken és hagyományokon, elbeszéléseken és visszaemlékezéseken alapuljon, valamint a szerző politikai állásfoglalásától mentes legyen. Úgy gondoljuk, ezt sikerült elérni, de ezt elsősorban az olvasóra kívánjuk bízni. A Református Egyházközségnek, a Római Katolikus Plébániának, Nagy József gimnázium igazgatójának és több derecskei polgárnak rendkívül értékes iratanyagát készséggel bocsátották a szerzők rendelkezésére. Köszönet érte. A hiányos és szegényes, de mégis nagyon sok helyen található forrásmunkát összeszedve a szerzőknek és a kötet szerkesztőjének sikerült olyan művet adni az olvasó kezébe, amiért elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki. Egy új kor hajnalán jelenik meg ez a könyv, ami természetének megfelelően a múlttal foglalkozik. Városunk múltjával, azzal a történettel, ami része nemzeti történelmünknek is. A ma itt élő embernek elengedhetetlen kötelessége a múltunk megismerése, hagyományaink és értékeink ápolása, továbbvitele. Mert a jövő csak a múlt megismerésével lehetséges. Jó így számot vetni a múltunkkal, közeli és távoli őseink közösséget alakító tetteivel, mindnyájunk történelmének egy darabkájával. Ez késztette a Képviselőtestületet a monográfia elkészíttetésére. Derecske város Magyarország keleti részén, Hajdú-Bihar megyében, Debrecentől 22 km-re, a 47-es számú főútvonal mentén fekszik. A település neve az írásos emlékekben 1291. évben bukkant fel először. Derecske a hajdani mezőváros, majd később hajdúváros 1991. január 1-jétől újra városi rangra emelkedett. A könyv bemutatja azt a fejlődést, amely az elmúlt több, mint hétszáz esztendőt jellemzi. Az itt élő emberek földbevájt kunyhóban éltek, állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkoztak, majd a hajdúk letelepítése következett. Az idők során több település „csatlakozott" Derecskéhez. Majd a háromszori várossá válásával jutottunk el napjainkig.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630350548 |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1998 |
| Kiadás helye: | Derecske |
| Nyomda: | IM-PRESS 2000 Bt. |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 565 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Helytörténet, Honismeret / Történelem / Magyar Történelem / Néprajz |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.