Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Díszmadarak

Díszmadarak - Vargha Béla - Régikönyvek
(1 vélemény)

A ​természetből kiemelkedett ember nem tud teljesen elszakadni ősi környezetétől, s így – különösen korunkban, a városokba, kőfalak közé szorult ember – visszavágyik a természetbe. Ez a vágy nemcsak abban nyilvánul meg, hogy felkeresi a számára kikapcsolódást nyújtó, felüdülést jelentő tájakat, hanem abban is, hogy közvetlen közelébe, otthonába hozza a természet egy-egy kis képviselőjét. Kötetünk azokat a madarakat kívánja bemutatni, melyekkel sok madárkedvelő otthonában találkozhatunk, de vadon nem élnek hazánkban. (A hazai madárfajok nem tarthatók lakásban, mivel védelem alatt állnak.) Ha a madarakat mesterséges körülmények között tartjuk, ez általában nem jelent számukra rabságot. De ne felejtsük el: „ha valaki madarat vagy más állatot akar tartani, mindenekelőtt arra készüljön fel, hogy azt teljes valójában megismerje, ezáltal szükségleteit kiismerje, hogy őt minden tekintetben ki tudja elégíteni”. (Dr. K. Russ) A megfelelően elhelyezett és táplált madár nem érezhet emberi értelemben vett fogságot! Otthonunkban gondozva őket, bepillanthatunk távoli földrészek változatos madárvilágába, a legapróbb részletekig megismerhetjük mindennapi életüket. Tanúi lehetünk új életek születésének és az igazi szülői gondoskodásnak. Nyomon követhetjük a fiókák növekedését és fejlődését, a párválasztás, udvarlás, családalapítás mozzanatait. Mindezért a nagy élményért csak egyet kell tennünk: lelkiismeretesen gondoskodni madarainkról! Ha megtanultunk törődni a ránk bízott életekkel, előbb-utóbb kialakul bennünk a természet iránti felelősségérzet és gondoskodás is, amely a jelen és a jövő nagy feladata! A madarakat világos, huzatmentes helyen, télen fűtött helyiségben kell tartani. Elhelyezhetők kalitkában, kerti röptében, madárszobában, társas röpkalitban és madárvitrinben is. Az ajzat magevőknél folyami homok (sóder), rovar- és gyümölcsevőknél föld, tőzeg, esetleg műanyag szivacslap legyen. Mindig álljon a madarak rendelkezésére porrá tört kifőzött tojáshéj, ásványi premix és Futor, valamint szépia. Ugrópálcáknak, ülőrudaknak megfelelnek kérges faágak, rovarevőknél bodzaág, amely a kényesebb lábúak részére bordázott gumicsővel borított legyen. Az ülőrudakat úgy kell elhelyezni, hogy azokról a madarak ne tudják táplálékukat, ivóvizüket bepiszkítani. Feltétlenül szükséges, hogy a kalitban megfelelő nagyságú szabad tér maradjon a repülésre. Az aljzatot hetente, rovarevőknél gyakrabban cseréljük. Időnként fertőtlenítsük forró vízzel, 4%-os formalinoldattal vagy a paraziták ellen 1-2 ezrelékes Ditrifon-oldattal. Mindenkor gondoskodjunk friss ivóvízről és fürdési lehetőségről is. A madarak táplálékát az egyes fajok leírásánál találjuk meg. Az ún. „lágyeleség” főtt, darált húsból, hangyabábból, reszelt, kézben kinyomott sárgarépából és almából, szitán áttört tehéntúróból, reszelt tojásból, reszelt sajtból, apróra vágott salátából áll. Ezen kívül ásványi anyagokat (ásványi premix és Futor), valamint vitaminkészítményt (Phylasol-Combi, Baromfi indító egységes premix) tartalmaz. A tojásos eleség főtt, reszelt tojásból, reszelt sárgarépából, gyermektápszerből (Oriza), zabpehelyből áll, ásványi anyaggal és vitaminnal kiegészítve. A fészkelési lehetőséget odúk, fészekládák, kosárkák elhelyezésével biztosíthatjuk. A fészek anyaga a faj igényétől függően fűrészpor, széna stb. (Könyvünkben a színes táblákon a hím madarakat mutatjuk be.)

Sorozatcím:
Búvár Zsebkönyvek
Illusztrátorok:
Muray Róbert
Borító tervezők:
Urai Erika
Kiadó:
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó
Kiadás éve:
1978
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás:
Második kiadás
Nyomda:
Kossuth Nyomda
ISBN:
9631113876
Kötés típusa:
kemény papírkötés
Terjedelem:
64 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 17.00cm
Súly:
0.10kg
Kategória:

Vargha Béla

Vargha Béla  további könyvei

Az Ön véleménye

Vélemények a könyvről

  • (1976Móra Ferenc Könyvkiadó) 2019.05.19. 13:33

    Hasznos könyv!!