Drámák IV. - Vircsaft, Honderű, Szappanopera, Prah

A Scolar Kiadó által megjelentetett drámasorozat IV. kötete igazi különlegesség a drámai műfaj, a színház és a kortárs magyar irodalom iránt érdeklődő olvasóknak, színházrajongóknak. A kötetbe beválogatott művek közös vonása, hogy aktuális magyar társadalmi problémákra reflektálnak – ekképpen lényegében a rendszerváltozás körüli évek krónikáiként foghatók fel. A Drámák IV-ben szereplő alkotások: Vircsaft (1995–1996), Honderű (1997), Szappanopera (1998), Prah (2005). A Drámák IV. a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotójának fontos, ám a nagyközönség körében talán kevésbé ismert műveit gyűjti egy csokorba. A kötet nem csupán Spiró György témaválasztásainak, írói eszköztárának elmélyült tanulmányozására ad alkalmat, hanem egyművész szemén keresztül, „alulnézetből” nyújt rálátást a rendszerváltozás éveinek sorsdöntő, ám – sajnos – nem mindig sorsfordító történéseire. A Scolar Kiadó különösen fontosnak tartja e drámai művek megjelenését. A Vircsaft egyesértelmezések szerint Gogol A revizor című művének magyar viszonyokra adaptált, ám az eredetinél jóval keserűbb és kiábrándultabb változata. A Vircsaftban nincs, aki leleplezze a szélhámosságokat, s igazából nincs is kit leleplezni, mert a szereplőket csupán az különbözteti meg egymástól, hogy az elaljasodás különböző szintjeit képviselik. A kiinduló bonyodalom, hogy egy hitelező ugyanazt az őrző-védő céget bízza meg kintlévősége behajtásával, mint az adós személye védelmével. A behajtó emberek azonban félreértik az adós nevét, és egy tanártól kezdik követelni a tartozást, akitől a nyomaték kedvéért imádott lányát is elrabolják. A lány tiltakozás helyett maga is részt vesz az akcióban, és különféle rémségekkel ijesztgeti az apját, aki a megpróbáltatásokba belerokkan. A Vircsaft egy olyan új világot ábrázol, amelyben a polgári társadalom korábbi értékrendje már semmit nem jelent, nincsenek erkölcsi szabályok, mindenki túlélni és boldogulni akar bármi áron, bárkin keresztültaposva. Spiró drámája provokatív alkotás, a József Attila Színházban kisebbfajta botrányt váltott ki. A Honderű Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 125. évfordulója alkalmából kiírt pályázatra született, melyet meg is nyert, sőt a kritikusok 1998-ban az évad legjobb drámájának választották. Az ötszereplős darab tulajdonképpen abszurd komédia, amely az akkori jelenben, 1997-ben játszódik. A cselekmény szerint a 82 éves Annamarihoz beállít Vancsura, a végrehajtó, hogy az öregasszony elvből nem fizetett tartozásai fejében ingóságokat foglaljon le. Annamarinak azonban nem alkalmas az időpont, mivel éppen régen látott egykori osztálytársait várja vendégségbe. AHonderű nem egzisztenciális problémákról, nem is nosztalgiázó öregekről szól, hanem a túlélés képességéről, arról, hogy az idős emberek úgy vészelték át a történelem kisebb-nagyobb viharait, hogy bár testileg-lelkileg megviselték őket a tragédiák, mégis megőrizték optimista hozzáállásukat az élethez. Ők képviselik az élettapasztalatokkal teli szellemi fölényt, amelynek mindenkor értéknek kell maradnia, míg Vancsura a múlandó anyagi javakat, pozíciót és hatalmat. A különbségeket Spiró a nyelvhasználattal is érzékelteti. Vancsura szóhasználata bürokratikus, fontoskodó és alázatoskodó, míg az öregeké fennköltebb és régies. A Szappanoperáról a szerző így nyilatkozott: „Ahogy korosodom, egyre jobban becsülöm a görögöket, akik még tiszta fejjel gondolkoztak az emberről. A Szappanoperában egy mai Antigonét akartam megírni. Igyekeztem a szereplőim lelkében elsüllyedni nyakig, sőt a fejem búbjáig. Ebben az sem zavart, hogy netalán érzékenységet sértek. A dráma műfaját nem a gyönge lelkeknek találták fel a görögök.” A Szappanopera hat szereplőjének nincsen neve, ami arra utal, hogy egyéni sorsuk valójában általános érvényű. A dráma tétje, hogy eladó-e a múlt, megválthatóak-e pénzzel az átélt szenvedések. A görög tragédiákkal ellentétben azonban a Szappanopera végéről hiányzik a katarzis: Spiró egy olyan társadalmat ábrázol, amely elnyerte ugyan a szabadságot, de elveszítette morális tartását. A mű nemzetközi figyelmet keltett, bemutatták Londonban és Varsóban, Lengyelországban még tévéfilm is készült belőle. A Prah főszereplői, a Férfi és a Nő több mint 600 millió forintot nyernek a lottón. A hatalmas nyeremény eleinte életük nagy lehetőségének tűnik, ám rövidesen tehertétellé válik. A hatalmas vagyonnal való tervezgetés során megismerjük kettejük kudarcokkal teli életét és kiszolgáltatottságát, mígnem eljutnak addig a felismerésig, hogy sorsukon a mesés nyeremény sem változtathat. Számukra nincs perspektíva, s ami még szomorúbb, gyerekeik számára sincs. Egyszerűen feleslegesek: a rendszerváltással együtt járó átalakulásokból kimaradnak, vagy csak a negatív hatásokat tapasztalják. Sorsukkal, problémáikkal valójában senki nem törődik, ahogy hozzájuk hasonlóan él és tengődik még az országban sok tízezer ember. Róluk sokan beszélnek, értük kevesen cselekszenek. A kétszereplős darab jelentős visszhangot váltott ki, mivel – a kiinduló helyzetet jelentő nyeremény ellenére – valójában a rendszerváltás veszteseiről szól.

Mutass kevesebbet