Dugibabák

Elhiszed ​nekem, hogy meglehetősen sok meztelen nőt láttam már, de ilyen tökéletes testet, ilyen harmóniát még soha, mint akkor ott szentestén, abban az ócska párizsi padlásszobában? Kicsi, de tökéletesen szerkesztett mellek, kerekded csípő, hosszú, eszméletlenül gusztusos combok, a bugyi mellől kigöndörödő, fekete selyemszőrök, meg kell őrülni, öregem. Meg is őrültem. Egy pillanat és én is meztelen voltam. A mellénél kezdtem. Ötezer csók. Aztán a hasa. Megint ötezer. Lefejtettem, mit lefejtettem, lerángattam róla a bugyit. Az ölének ugyanaz a finom virágillata, mint a macskabundának. Megint ötezer csók. És a nyelvem. Odett reszket és nyöszörög. – Még… Még… Aztán görcsösen megvonaglik és azt hiszem, hogy sikolt: – Merci…Merci…Merci bien… Aztán nagy csend. Hatalmas nyugalom. Nem is bánom, mert még egy-két perc és én is hörögni kezdek. Felmegyek hozzá. Lehet, hogy tévedek, de könnyes a gyönyörű szeme. Megsimogatja az arcom és azt mondja: – Mon petit hongrois. Kismagyarom. Te én olyan boldog vagyok, hogy majdnem elbőgöm magam. Ugye megérted? Hálásan megpuszilom. – Te meg tudod, mi vagy? Egy pipázó Jézuska… Egy drága Pipás Odett.

Mutass kevesebbet