Duna

„…Az ​utazó, miközben csorog az ő deltája felé, a táj tükrében nézegeti magát – a történelmi, természeti, művészeti, pszichológiai tájéban, ami erdőt és hegyet-völgyet, de várakat és városokat, és lélekszakadékokat és tudattalan-örvényeket is jelent. Ez a táj, létezésének tükre, az ő kicsi életének és a nagy történelemnek a kövületeit, valamiféle eltemetett, de bármikor klónozódni, új életre kelni kész DNS-nek a maradványait is tartalmazza. A Duna dicsőséges folyó, de egyben csupa halál és szerencsétlenség is, keveredik és kereszteződik benne minden, kanyarulataiban menedéket keres az utazó, halogatva az érkezést minél későbbre, tudva jól, hogy ha az eredet jelentéktelen és főleg bizonytalan is, a vég holtbiztos és elkerülhetetlen” – összegez világhírt hozó könyvének új magyar kiadásához írott előszavában Claudio Magris. A Duna témája természetesen a Duna. Amely Danubio is, persze, és Dunaj, Dunav, Dunărea. Vagy ahogy fekete-erdei bölcsőjénél (ahol egy vitatott csapból buggyan elő), ahogy Ausztriában, ahogy a bánáti svábok és az erdélyi szászok nyelvén mondják: Donau. Ezen a nekünk is oly fájdalmasan és felemelően fontos folyón, ezen a nem is annyira földrajzi, mint inkább kultúrtörténeti tüneményen tette emlékezetes utazását a nemzetközi hírű trieszti germanistaprofesszor, egyszersmind az élő olasz irodalom egyik legnagyobb alkotója. „Érzelmes utazás ez – magyarázza Magris, miért nem "útikönyv” mégsem a Duna –, a történelem nagy monumentumainál és momentumainál érdekesebbek benne az apró és látszólag jelentéktelen részletek, útközben véletlenül hallott történetek, kocsmák falán vagy templomkapukon látott feliratok, ismeretlen, soknyelvű temetők sírköveibe vésett rövid regénysűrítmények, söralátétek és másféle történetek…" Az utazó tükre a mi tükrünk, persze. Jelenbe érő közös múltunké, Közép-Európáé, melynek tájképét, negyedszázada már, ez a könyv is gazdagítja.

Mutass kevesebbet