Dunaújváros

1949 késő őszén a pentelei fennsíkon, 72 kilométerre délre Budapesttől, ott ahol a Duna határt szab a Mezőföldnek, egy parasztember a földjét szántotta. Lovas ekével, mint emberemlékezet óta minden őszön ezen a vidéken. És akkor két ismeretlen ember jött térképpel, vonalkázott hosszú léccel és egy három lábon álló műszerrel. A parasztember kérdésére, hogy mi járatban vannak, kurtán csak ennyit válaszoltak: - Egy város épül itt. A parasztember végignézett a pusztaságon, amit csak egy csupasz eperfasor szelt át, és nevetett. Vicces emberek ezek a jövevények - ezt gondolta. És 1950 nyarán a 3949 lelket számláló Duna menti község, Dunapentele, országszerte ismertté vált: megindult a város építése. Dunaújváros története így kezdődött. Más városok múltja tele van a dicsőség fellángolásával vagy történelmi tragédiákkal. Itt még ma is erejük teljében élnek és dolgoznak a városalapítók. Csaknem ötvenezer ember otthona ez a város. A rózsaligetekkel, platánokkal övezett széles utakon könnyű meditálni, hogy szép-e, vagy nem szép, korszerű-e vagy nem korszerű ez a város. A vendég joga, hogy szíve szerint eldöntse magában a vitát. De mindezt másként látja az, aki a hőskor sárdagasztó gumicsizmájában és vattakabátban járta meg ezeket az utcákat, aki emlékszik a zsúfolt barakkszállók nyomasztó magányára, a városépítés hősi napjaira. És akik mindezt végigcsinálták, azoknak százszorosan kedves az ő kezük munkája nyomán sarjadt Dunaújváros.

Mutass kevesebbet