Édesanyám ​emléke…

A tájjelegű ételek című fejezet adatközlői a 20. század első felében Endrődön a faluban vagy a tanyán élt asszonyok. Életmódjukat tekintve azonosak: családi gazdálkodást folytattak, szántóföldi növénytermesztéssel és állattartással foglalkoztak, és többnyire nagycsaládokban éltek együtt. Egy nyolc-tíztagú család csak úgy létezhetett, ha mindenki tudta és tette a dolgát. A család ellátásáért általában vagy az édesanya, vagy a nagymama volt a felelős. A mai ember számára szinte elképzelhetetlenek a század első felének háztartási körülményei. Mégis, az akkor élt édesanyák és nagymamák emléke mindegyikünkben hajdan-volt és azóta sem talált ízeket, illatokat idéz fel. Nem jó a kifejezés: „finom" volt a kemencében megsült lángos vagy cipó - mert az maga volt a szeretet, a család melege és biztonsága, az volt a gyermekkorunk. Az én emlékezetemben a nagymamám alakja egyszerre jelenik meg a tejlevessel, amit újra és újra megfőzött nekem, ha látta, hogy éhes voltam - és soha nem kellett kérnem. Emlékszem a kezére is, ahogyan a vékonyra lekoptatott nyújtódeszka szélén boszorkányos gyorsasággal vágja hajszálvékonyra a levestésztát. Emlékszem a komrában fateknőben tartott elképesztő mennyiségű angyali csíkra: - Mér csinál ennyit, nagymama, hát ki eszi ezt meg?? - Tik... - és igaza lett, az ünnep végére elfogyott az angyali csík mind egy szálig. Emlékszem a katlan szélén a fekete kotlárra, amely valahogyan sohasem volt üres, bármikor felnyitottam, mindig volt benne egy kevés étel, a legtöbbször paprikás krumpli - „hátha gyün valamék onoka". Emlékszem, hajnalonta milyen jó volt arra a hangra ébrednem, ahogyan nagymama kotorta ki a kemencéből a pernyét, mert azután pillanatok múlva - akkor nekem úgy tűnt - meleg és csodálatos kenyér- és kalácsillat járta át a szobát, egészen a lelkünkig hatolva. Mert lélekformálás is volt ez. Énbennem akkortájt, öt-hatéves koromban alakult ki véglegesen a hovatartozás érzése. Idővel ugyan néha megpróbáltam csűrni-csavarni a dolgokon, de nem tudtam. Később már nem is akartam. Aki figyelmesen végiglapozza az ételekről szóló részt, az „történeti" visszapillantást is kap arról a csodáról, amit csak az asszonyok birtokolnak. Gondoljuk meg, hogy lisztből, tojásból, tejből és egy kis élesztőből hányfélét tudnak odavarázsolni: ha ezek az alkotó elemek folyékonyak, akkor palacsinta lesz belőle, ha kissé sűrűbb, akkor pite, ha még sűrűbb, akkor fánk, ha mindez keményre van kavarva, akkor rétes készül, ha még keményebb, akkor kalács és így tovább.

Mutass kevesebbet