
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 440 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Tényleg lehetővé teszi számomra a mai orvostudomány, hogy fizikai testem megtartsam egészségben? Ha megvizsgálom a népesség egészségi állapotát, könnyen észrevehető, hogy maga az egészségügy a betegség rendszere. Születésemtől fogva azt is belém sulykolják, hogy végül mindenképpen megbetegszem, megöregszem, meghalok, és az egészségügy semmit sem tud tenni azért, hogy ez másképp legyen. Sőt, ennek az ellenkezője igaz, mert az egészségügyi rendszer - felépítéséből adódóan - igazából meggyorsítja ezt a folyamatot, és ebből igencsak szép hasznot húz! Az egészségügy jól jövedelmező vállalkozás, de ennél fontosabb szerepe is van. A folyamatos félelem és bizonytalanság állapotában tart. Az, hogy állandóan azt hallom, hogy a testem egy labilis, gyenge, rozoga gépezet, amire bármikor lesújthat a kórokozók alattomos támadása, akik ledöntenek a lábamról, vagy akár meg is ölnek - levertté, félénkké és zavarodottá tesz. Az elkerülhetetlen halál vár rám, ami ha szerencsém van, elég gyorsan végez velem, és nem kell hosszasan szenvednem.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Perszonokrácia kötetek 7. |
|---|---|
| Kiadó: | EzVanKiadó |
| Kiadás éve: | 2017 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | tűzött papír |
| Terjedelem: | 80 oldal |
| Fordítók: | Szücs Károly, Szücs Zsolt |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Természettudomány / Egészségügy / Természetgyógyászat / Paratudományok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről