
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
39
hűségpont
Hogy működik az alku?
Polgár Ernő író, dramaturg, a Magyar írók Szövetsége és a PEN Club tagja, a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanulmányi osztályvezetője. Hullámsír, Hazatérők, Ady c. drámái 1983-ban jelentek meg. Túl az Egyenlítőn c. színdarabját 1985- ben a Madách Színház mutatta be. Randevú Bangkokban c. drámakötete 1991- ben jelent meg, melyben a címadó vígjáték mellett helyet kapott az Elítéltek és a Tűzjárók c. drámák is. Az Elítéltek filmváltozatát a Magyar Televízió megrendelésére 1994-ben írta meg. 1992-ben publikálta A sárga csillagok nyomában c. munkáját. Légy a feleségem! c. novelláskötete és A Philemon fedélzetén a világ körül c. könyve 1994-ben jelent meg. Az Egy asszony második élete c. műve dokumentumregény. Mit tesz egy harminc éves asszony, ha megtudja, hogy halálos beteg, s életét csak szív-tüdőátültetéssel lehet megmenteni? Küzd, harcol. Nem adja fel. Megpróbál mindent. Mesterségesen életben tartva férje - e könyv írója - elviszi Budapestről Cambridge-be, s onnan az amerikai Mayo Klinikára, szervátültetésre. Milyen is ez az út, a halál árnyékában a gyógyulás utáni vágy? E személyes indíttatású mű érdeklődő olvasók és orvosok számára egyaránt tanulságul szolgálhat.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632827597 |
|---|---|
| Kiadó: | Gondolat Kiadó |
| Kiadás éve: | 1997 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Text Print Nyomdaipari Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 154 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 10.50 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Művészetek / Festészet / Életrajzok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről