Egy kardforgató élete

Csapathirdetés Amszterdam előtt. Szászi alezredet Petschauerhez fordul, akit néhány napja neveztek ki tanácsosnak. - Önt én értelmes embernak tartom, bár magatartását gyakran nem értem. De hiszem, hogy meg fogja érteni... A legmagasabb helyről jött kegy vigasz is kíván lenni az elmaradt utazásért... Az eddig csendesen figyelő csoportból előlép Tersztyánszky, vigyázzba merevedik Szászi előtt. - Alezredes úrnak jelentem, Tersztyánszky Ödön százados, az olimpiai keret jelölt tagja kijelenti, hogy amennyiben Petschauer nincs a kiutazók között, ő is lemond a kerettagságról, nem utazik, és bár nehezen kiejthető, de jó magyar nevét Tetschauerre rontja. - Százados! Maga ezt a rebellis tónust még a vörösöktől hozta. Úgy látszik, nagyon hamar elfelejtettük magának, hogy a prolidiki alatt vezérkari tiszt volt. - Az alezredes úr igen jól informált. Ennek ellenére én ma a magyar hadsereg tényleges tisztje vagyok, és ebben a minőségemben sem fogadhatom el ezt a megkülönböztető gyakorlatot. - Tudomásul veszem. - Szászi Santellihez fordul. - Maestro, hirdessen csapatot e két úr nélkül. Ekkor egy másik tiszti ruhás vivó lép Tersztyánszky mellé, fővetéssel tiszteleg s azt mondja: - Valamint nélkülem. - És nélkülem - mondja egy harmadik tiszt. - Mit kihirdetni...? - mondja Santelli. - Nem megy magyarok Amszterdam... Mondani világ, van ott kis országba valami skandalőz dolog, lesz világbotra... Szászi nézi őket, aztán sokára megszólal: - Sajnálom. Bár... Végül is a magyar diadal a fontos, nem az, hogy ki vívja ki. Ahogy kilép a teremből, felbomlik a sor, Santelli tapsol. - Sietni, fiúcskák, kevés idő, itt az olimpia, most már tessék tanulni meg vívni!

Mutass kevesebbet