Egy letűnt világ tanúja emlékezik

Bornemisza István jogi és államtudományi doktor, 1917. november 24-én született Budapesten. Ebből kitűnik, hogy életét egy bonyolult században és két kegyetlen világégés előterében élte le. Ehhez járult még, hogy az I. világháború utáni trianoni békediktátum következtében otthona elszakadt Magyarországtól, de mivel családja ragaszkodott a magyarországi tanulmányaihoz, egész életében valamivel mindig társaitól és környezetétől. Iskoláit a Pécsi Jézustársasági Piusz Gimnáziumban, majd a Miskolci Ev. Jogakadémián, s végül a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be. Ismereteit később levelezőként a lipótújvári erdészeti szakon egészítette ki. Az említett "másság" már a világháború kitörése idején hatással volt az életére, de főleg a II. világháború utáni változások, melyeket otthonában maradva élt át teljes és káros változást idézve elő életében. Az "itt élned s halnod kell..." elvhez ragaszkodott. A négyévi katonai és frontszolgálat, amely már mögötte volt, mély nyomokat hagyott a hajdan kényelmes viszonyokhoz szokott egyéniségén. A háború utáni kegyetlen viszonyok még egy nagy csapást mértek rá, apját a szovjetek elhurcolták, s a dombaszi bányákban lelte halálát. Élettörténetének témája ebben a kötetben kizárólag a két világháború közötti csehszlovákiai és magyarországi viszonyok leírására korlátozódik, saját életének tükrén keresztül. Ragaszkodik a tényekhez, és így történelmi áttekintést is nyújt erről az időszakról és azoknak a társadalmi köröknek az életéről, amelyekben megfordult. Nagyjából a leírt korszak nosztalgiájáról van itt szó, az összes "másság" dacára. Néha kikerülhetetlennek látszik egynéhány utalás a későbbi eseményekre, de ezek csak a legszükségesebb esetben vannak megemlítve, mert a szerző a további már előkészített kötetében folytatja életének leírását, és a II. világháború eseményeit úgy tárgyalja, ahogy ezt a háborús naplójában feljegyezte és átélte. Erre vonatkozólag azt az elvet vallja, hogy a háborút nemcsak a generálisok szemszögéből kell látni, hanem egy kis alhadnagynak az élményein keresztül is el lehet bírálni. A szerző sajnálja, hogy már kevés kortárs vagy résztvevő olvashatja és élheti át újra a leírt eseményeket, de reméli, hogy a fiatal generációt is érdekli a közelmúlt. Írással a szerző jó néhány költeményen kívül az 1995-ben megjelent "Egy század tragédiája és reménye" című verses drámájában foglalkozott. Inkább a képzőművészet érdekelte. Kellemes olvasást kíván a szerző.

Mutass kevesebbet