Egy modern amodern

Részlet A terrorista, a lázadó és a felhőkarcoló című esszéből: Akik a felfoghatatlanság döbbenetével viszonyulnak ehhez a naphoz, úgy érzékelik, megváltozott a világ. Ilyen hangon nem igen volt szokás eddig beszélni, mondogatják, az emberi képzeletet felülmúlja. Pedig azt hittük, hihettük is, teszik hozzá, minden létező hang kipróbáltatott már rajtunk, meglepetés nem érhet. Mégis meglepődtünk ezen a hangon, amelyet, írják és' vallják bizonyos közvéleményirányítók, a gonosz hangjaként azonosíthatunk. No lám, a gonosz. [...] Azonban akik ezt az újítást eufórikusan éljenzik, azok az igazság hangjaként ünneplik. Igazság, no nézd csak. Gonosz vagy igazság? Az esszék témái: Két jellegzetes hazai sors, amelyből kiderül, hogy igazi életet nem élhetett a közelmúlt Magyarországán sem az ideológiáktól mentes polgár, sem az ideológiáknak szolgáló alattvaló. Ha valakinek zsidó voltát származásán kívül semmi más nem bizonyítja, lehet ez? A világvárosi zaj, pokollá változtatva Budapestet, nemcsak a magánélet megsértését, hanem a civilizáció törését is kiváltja. Sokkolja mindennapjainkat az övön aluli, jellegzetesen magyar történetekből kibontakozó túlkapás, kiszúrás, megbélyegzés. A politikai elit csak megvetésre méltó, honunkban mindenképpen, kivétel nincs, legyen jobboldali, baloldali, és így tovább. A lázadót és a terroristát meg kell különböztetni, a lázadásra szükség van ezen a világon, akár a terror ellenében is. Nem voltunk és nem vagyunk modernek - hát akkor? A szerző első személyben nyilvánul meg, személyesen, sőt személyében viszonyul témáihoz, amelyeket a maga, családtagjai, barátai ügyévé lényegit, de egyúttal a világ ügyévé is, formálva elemző, ám kétségekkel teli szövegeket.- értekező prózájának egyik sajátosságaként miközben kétségtelenné teszi, hogy kritikájának semmi köze sem a múlt,, sem a jelen kritikáihoz.

Mutass kevesebbet