Egy olvasó alibije

A kötet 1998 és 2001 között írott tanulmányaim és kritikáim gyűjteménye. Megírásuk időszakában elsősorban szöveg és olvasó viszonyának körvonalazása, vagyis az olvasó mechanizmusainak feltérképezése foglalkoztatott. Az írások révén bontakozott ki és vált megfogalmazhatóvá az az elgondolás, amelynek értelmében az olvasást szövegbeli és olvasói "én"-ek nem feltétlenül egyetértésbe futó dialógusaként értelmezem. Nem(csak) szöveg és olvasó viszonyáról van szó, hanem "én" - konstrukciók kialakulásáról és együttműködéséről: hiszen a beszélgetéshez két vagy több személy, illetve személyként fellépő/felléptetett, vagyis irodalmi szövegekben az "én"-ben, illetve a "te"-ben megszemélyesített alak(zat)ok szükségesek. E konstrukciók létrejöttél a lírai szövegek "énjének" esetében Paul de Mant követve a szövegbeli beszélő arcának az olvasó általi megrajzolásaként, az "én"-nek való hangadásként értelmezem, az olvasói "én" esetében pedig a szövegben "előírt (szintén az olvasás folyamatában megképződő) "engedelmes olvasói szerepkör és a konkrét olvasó e szerepnek való (részleges vagy teljes) ellenállásaként értem; az ellenállást pedig az újabb és újabb olvasatok feltételének tekintem. E dialógus során az immár archoz és hanghoz jutott "felek" "beszélgetnek", mégpedig úgy, hogy ez a beszélgetés nem feltétlenül vezet az azonos értésben való feloldáshoz, hanem, mint ahogy ez személyek között is történik, félreértésként, mellébeszélésként, vagy az irányításért folytatott küzdelemként ,s az ehhez használt - figurációs műveletekben megmutatkozó - cselszövésként is felfogható. E beszélgetés során az olvasó az elképzelt beszélőnek valamiféle szándékot tulajdonít, főként arra nézve, hogy az milyen olvasói szerepet szán neki. Ezt az olvasó a szöveg retorikai, poétikai sajátosságai, utasításai, s az általa ismert műfaji hagyományok összjátékából bontja ki, s így kerül abba a helyzetbe, hogy eldöntheti, képes-e (akar-e) azonosulni ezzel a szereppel. Ha küzdelem is az így értelmezett olvasás, győztese, pontosabban, nyertese mégis inkább a mindenkori következő olvasó, aki ezáltal az értelmezések immár bővebb skáláját ismerheti meg, építheti be saját élettörténetébe, tapasztalatként ezen élettörténet újraolvasásába és állandó újrakonstruálásába, s aki ugyanakkor az előző olvasat működésbe lépésének, hatásának is feltétele.

Mutass kevesebbet