Egy önérzet története I-II.

"Ha van elütő látású szem, a naturalistáé és a meseköltőé bizonyára az. A nyers illúziótlanság világa az egyiké, a csupa-illúziók varázskertje a másiké. De íme, ez a kétfajta szem most egyetlen arcból ragyog elő. Gelléri Andor Endre a jobb szemével egyebet se lát, mint fenekedő mészároslegényeket, durva napszámosokoat, facér munkásokat, nyomort, pincét, műhelyek gőzét - «naturát»; a bal szemével pedig ezt az egész naturalista világot tündéri fátylakba látja, öltözteti, a levegőbe emeli s ott ringatja, mint egy mesét, egy álmot. A legérdekesebb stílusjelenség, stílusbravúr ez. Primitív népek életérzésében, látásában van így együtt az érdes valóság s a képzelet arany játéka." (Kardos László) "Egyszóval költő ez a javából. Nem megfigyelő, hanem álmodó. Álmok a valóságról: így lehetne talán legjobban megközelíteni ezt a folyamatot, amely benne végbemegy. Ő nem ceruzával a kezében jár a kocsmákba, nem valószínű, mert hiába is menne. Mert nem abból áll ő, nem megfigyelésből, ha figyel is. Neki egészen másirányú álomra van szüksége, hogy amit látott, életre keljen benne, minthogy a teremtés nála nem abban a síkban van, mint a világ, mások a pólusai. S bár olykor az álma megtévesztésig közel jár ahhoz, amit valóságnak nevezünk, de aztán el is kanyarodik tőle hirtelen, felcsap valahova, ahol még sohsem járt ember előtte." (Füst Milán)

Mutass kevesebbet