telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Dr. Németh György

Egy orvos naplója a II. világháborúról és a hadifogságról (dedikált)

1942-1947

Dr. Németh György - Egy orvos naplója a II. világháborúról és a hadifogságról (dedikált), Budapest 2000 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 500 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Budapesten születtem, 1916-ban. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szereztem meg az orvosi diplomát 1940-ben. Rövid klinikai működés utána behívtak katonának és nemsokára az orosz frontra kerültem, mint zászlóalj-orvos. Az urivi áttörés után 1943 január végén fogságba estem és négy és fél évig ott ragadtam. Hazatérésem után megnősültem, öt gyereket neveltem fel. Először a Haynal Imre által vezetett klinikán dolgozta, majd az I. kerületi Maros utcai Szakrendelőben mint csoportvezető főorvos működtem egész a nyugdíjaztatásomig. A belgyógyászati munka mellett főleg a pszichoszomatikus betegségek érdekeltek. 1971-ben megjelent "Lelki egészségünk" címmel az első könyvem. Ma is úgy érzem, hogy a betegek gyógyításában gyakran sorsdöntő a lélek egészségének állapota. Ebben a szemléletben, naplótöredékeim alapján írtam meg a II. világháború és a hadifogság élményeit, melyben nem annyira a történelmi események, hanem a testi és lelki betegségben szenvedők viselkedésének leírása és gyógyítása áll az előtérben. Ajánlom ezt az írásomat a katonatársaimnak, akik hasonló sorsot éltek át, és a jelenkor nemzedékének abban a reményben, hogy ezt sohasem tapasztalják meg.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9630041111
Kiadó:Logod Bt.
Kiadás éve:2000
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Alfaprint Kft.
Borítótervezők:Nagy Frigyes
Kötés típusa:fűzött papír
Terjedelem:55 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 14.50 cm, Magasság: 20.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Történelem / Újkor-legújabb Kor / Magyar / 1919-1945 / Történelem / Hadtörténelem / Dedikált, Aláírt Könyvek / Természettudomány / Egészségügy / Orvosi / Történelem / Ii. Világháború / Irodalom / Szépirodalom / Naplók, Levelek

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

Dr. Németh György

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Dr. Németh György további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
40%
Dr. Németh György - Lelki egészségünk
hűségpont ikonAkár 44 hűségpont
Lelki egészségünk

Dr. Németh György

Kiadás éve: 1973

ANTIKVÁR

660 Ft-tól

Megtekintés ikon
40%
Dr. Németh György - Lelki egészségünk
hűségpont ikonAkár 44 hűségpont
Lelki egészségünk

Dr. Németh György

Kiadás éve: 1973

ANTIKVÁR

660 Ft-tól

Megtekintés ikon
Dr. Németh György - Lelki egészségünk
Lelki egészségünk

Dr. Németh György

Kiadás éve: 1973

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
30%
Dr. Németh György - Lelki egészségünk
hűségpont ikon 123 hűségpont
Lelki egészségünk

Dr. Németh György

Kiadás éve: 1976

ANTIKVÁR

2 450 Ft

Megtekintés ikon
40%
Dr. Németh György - Lelki egészségünk
hűségpont ikonAkár 44 hűségpont
Lelki egészségünk

Dr. Németh György

Kiadás éve: 1973

ANTIKVÁR

660 Ft-tól

Megtekintés ikon
Dr. Németh György - Lelki egészségünk
Lelki egészségünk

Dr. Németh György

Kiadás éve: 1973

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
30%
Dr. Németh György - Lelki egészségünk
hűségpont ikon 123 hűségpont
Lelki egészségünk

Dr. Németh György

Kiadás éve: 1976

ANTIKVÁR

2 450 Ft

Megtekintés ikon
Dr. Németh György - Léguti betegek pszichoszomatikája
Léguti betegek pszichoszomatikája

Dr. Németh György

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat