Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Egy politikus élete

Egy politikus élete - Nagy Emil - Régikönyvek
(0 vélemény)

Az ezredfordulón, Nagy Emilné dr. Göllner Mária emlékiratainak gondozása közben már foglalkoztatott „Kisapa”, Nagy Emil sorsa is: milyen ember volt, hogyan élhetett mint családfő, mennyire hatott egymásra e nem mindennapi férj és feleség? El kellett telnie még négy esztendőnek, hogy fiuk, Nagy István kéziratának talán egyetlen megmaradt példánya e sorok írójának kezébe kerülhessen. A hosszúra nyúlt feldolgozás alatt Nagy István özvegye is elhalálozott. Karmikus kötelességemnek éreztem, hogy ezt az életrajzot is napvilágra hozzam, ugyanúgy, ahogy a család többi tagja esetében megtettem, először csak részletekben, virtuális formában. A könyv fizikai megjelenéséhez az Ausztráliában élő Nagy Sándor hozzájárulása, és természetesen a Fapadoskönyv közreműködése is szükséges volt. Nagy Emilnek a mottóban idézett gondolatai prófé­tikussá váltak. ’45 után házukat államosították, felesége és Kristóf fia Svájcba menekültek, őt magát kitelepítették. István fiukat kémkedés vádjával 15 évre ítélték, ebből 4 évet ténylegesen börtönben is töltött. Azáltala gondozott kézirat több oldalán áthúzott, ám többnyire még olvasható szöveg volt, amiket akkor még nem, ma már nyilvánosságra lehet és kell is hozni. A Trianonról szóló részek, a revízió, az angolbarátság olyan témák, amik érthető, hogy kihúzásra jelöltettek. Ezakkor történhetett, amikor Nagy István tett egy kísérletet a kézirat kiadására, ám a Szépirodalmi elfektette azt… A kézirat régies nyelvezetét meghagytam. A felismerhetetlen, illetve hiányzó részeket szögletes zárójelben lévő három ponttal jelöltem. A szerző korában még általános műveltséggel megérthető idegen szavak, kifejezések magyar megfelelőjét lábjegyzetekben igyekeztem érthetőbbétenni a XXI. századi olvasónak. Nagy Emil levelezésének nemrég előkerült néhány részletét (betűhíven) az életrajz megfelelő helyeire illesztettem. Nagy Emil egyéb munkáinak feldolgozása további kutatómunkát kíván, aminek eredményei egy gazdagabb, fényképekkel illusztrált kötetben találnának méltó helyet – a jövőben. Köszönet Adél lányomnak lelkes diktálásáért, a szöveg egy részének beviteléért. Buda, 2004–2011. Juhász József

Kiadó:
FAPADOSKONYV.HU SZOLGÁLTATÓ KFT.
Kiadás éve:
2015
ISBN:
9789633294543
Terjedelem:
424 oldal
Kategória:

Mások ezt is megvették mellé

Nagy Emil

1871 - 1956
Nagy Emil (Vámosi) (Kaposvár, 1871. november 16. – Budapest, 1956. augusztus 20.) politikus, ügyvéd, tárcaíró, igazságügy-miniszter.

Nagy Emil  további könyvei

Katonaszociológia - Nagy Emil - Régikönyvek
40%
Kiadás éve: 1971
1 440 Ft 864 Ft (40%)
Antikvár könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...