
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 920 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az egyháztörténelem mint tudomány Az egyháztörténelem az a teológiai tudomány, mely az emberiség üdvözítésére Krisztus által alapított természetfeletti vallási közösségnek, az egyháznak térben és időben történő kibontakozásával, belső és külső fejlődésével foglalkozik, megrajzolva a fejlődés világos és tudományosan megalapozott képét. Mivel a tudomány, mégpedig történelmi tényekkel foglalkozó tudomány, feltárja az egyházzal kapcsolatos események hátterét és okait; anyagát hiteles forrásokból meríti, és a tudományosan bizonyított és okaira visszavezetett eseményeket a történelemtudomány módszerei szerint feldolgozva és rendszerbe foglalva tárja elénk. Mivel teológiai, Istenről szóló, Istennel foglalkozó tudomány, a következőket kutatja: Először azt vizsgálja, hogy az Isten egyszülött Fiától, Krisztusról alapított vallási közösség: az egyház a történelem folyamán hogyan őrizte meg a Krisztusról kapott természetfeletti örökséget (a krisztusi tanítást, az emberek megszentelésének kegyelmi eszközeit és az egyháznak Krisztusról meghatározott szervezetét). Ezzel kapcsolatban vizsgálja, hogy a Krisztustól kapott természetfeletti örökséget, a tanítást, a kegyelemközlő eszközöket és szervezetet milyen támadások érték az idők folyamán, és a legszentebb örökséget az egyház hogyan próbálta minden korszakban megvédeni. Másodszor az egyháztörténelem arra keresi a választ, hogy az egyház Krisztus evangéliumát hogyan terjesztette el a különféle népek és nemzetek között.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639318248 |
|---|---|
| Kiadó: | Jel Kiadó |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás sorszáma: | 3. |
| Nyomda: | Naszályprint Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 248 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Vallás / Egyháztörténelem / Magyar / Vallás / Egyháztörténelem / Egyetemes |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.