Egymás szemében

"Mondd, szeplős... ugye a mi gyerekünk nem lesz olyan magányos, mint mi voltunk, ameddig te nem voltál énnekem, és én nem voltam teneked?" - kérdi Tamara, e történet leány főszereplője a naplójában a fiútól, Attilától, aki mindenki másnál fontosabbá lett fiatal életében. Mert voltaképpen két napló, két tizenhét esztendős diák - Attila és Tamara - naplója e Szilvási-regény: élmények és reflexiók, amelyeket elmúló évszázadunk negyedik negyedének kezdetén vetettek papírra mind a ketten, önkéntelenül és önmaguknak - s ezért kíméletlenül őszintén - vallva arról, milyenek is egymás szemében, és milyen a szemükben a világ, a szűkebb és tágabb társadalom, amely megannyi hatással, megannyi emberi erénnyel és bűnnel, a magán- és közerkölcs törvényei ellen elkövetett vétkekkel kényszeríti gondolkodásra - mérlegelésre és ítélkezésre - a serdülő fiú és serdülő lány szívét és elméjét. Alakuló - tehát kiforratlan és ellentmondásos - egyéniségükre alkalmasint élethossziglani érvényességgel hatnak azok a társadalmi összeütközések és fejlemények (a becsületes ember vereséggel végződő viaskodása a közéleti becstelenséggel), amelyek az olvasónak akár a saját életéből is származhattak volna e történet lapjaira. Rezonanciát - egymáshoz tartozást - kereső már-nem-gyerek és még-nem-felnőtt Attila is, Tamara is. Alig kibomló szerelmük válsága is ebből a küszöbhelyzetből adódik a bizalmatlansággal fertőzött társadalomban, amelynek napjainkra kialakult krízisét - ennek előjeleit ábrázolva - csaknem másfél évtizede is jelezte már e regény.

Mutass kevesebbet