Egyre kisebb gyilkosságok

"A ​kulccsal simán kinyitott egy ajtót. Elindult a vízilóház felé. Dróttal határolt, négyzet alakú térségen haladt át. Ott állt a Schrager-kertben. Csend volt mindenütt. Akkor megpillantotta a gubbasztókat. Sasok, keselyűk? Észrevett egy különös madarat. Akkora volt, mint egy ember. Ilyet még nem látott. Megtorpant, látnia kellett, hogy a madár nem a földön áll. És nem is madár. Rohant. Arrafelé. Aztán ott volt. Az arcát nem tudta megnézni. A két kéz át volt fűzve a kerítés drótján. Az egyik könyékig, azon is túl. A fiúnak abban a kezében, amelyik így át volt fűzve, volt valami. Annak a valaminek, ami a fiú kezében így ott volt, a vége nem látszott. A kezében egy kés volt, hosszú. A késnek volt a fele a fiúban. Joe elfordult. A fiú zsebéből is kiállt valami. Egy olló. Drótvágó. Más nem volt nála. – Hát te jól bekaptad a legyet, haver – mondta Joe, csak úgy, a Schrager-állatkert lombos éjszakájának. Furcsa érzés volt, hogy mindenfelé békés vadállatok alusznak. Mit tehetett ő is. Mit tehetek én is, ismételte, mintha a gondolatai is visszhangot vernének. Visszament, amerről jött. A kulccsal, melyet Nuage kézitáskájából vett ki. Aztán lement a pincébe, és kinyitotta a kis víziló-siló ajtaját. Hátra se nézett. Futott ki a házból. Senki sem ment utána."

Mutass kevesebbet