telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Károlyi Mihályné

Együtt a száműzetésben

Emlékezések

Károlyi Mihályné - Együtt a száműzetésben, Budapest 1969 antikvár könyv
narancs csillagnarancs csillagnarancs csillagnarancs csillagszürke csillag

(1 vélemény)

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

"Ha most visszatekintek életemre, úgy érzem, kiemelkedő vonása annak a kapcsolatnak az egyedülálló volta, teljessége, mely Mihályhoz fűzött. Minden fontos dologra egyformán reagáltunk. Teljesen őszinték voltunk egymáshoz, s tudtuk, hogy bármilyen hibát követünk is el, egymáshoz való hűségünk, szeretetünk sosem szenved csorbát. A hűség - a lélek hűsége. Az ilyen lelki, szellemi harmónia után sóvárog a legtöbb asszony, s ez az, ami az élet legritkább. legbecsesebb adománya, s nincs a világon semmi, ami pótolná azt. Nem értettük meg az olyan embereket, akik büszkék voltak arra a társadalmi helyzetre, amelybe véletlenül beleszülettek; büszkék voltak valamilyen fajhoz, nemzethez, osztályhoz, családhoz tartozásra; büszkék voltak olyasvalamire, ami nem volt személyes érdemük. Ez a magatartásunk szinte teljesen elidegenített bennünket a világtól. Sosem éltünk fél életet. Úgy éreztük, hogy a legnagyobb bűn a közöny, és hogy Dante helyesen tette, amikor Poklában különleges helyet biztosított a langyosoknak. Hittünk a kollektív lelkiismeretben, hittünk abban, hogy végső fokon mindenki felelős a világban történő rosszért, és hogy mindenkinek kötelessége enyhíteni az emberi szenvedéseket..." Teljes életet akartam, elfogadva a szenvedést is, mert hozzá tartozik." Ez a kötet az Együtt a forradalomban folytatása: az emigrációs évek története, és egy lenyűgöző emberi kapcsolat, közös sors megragadóan őszinte rajza.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
Kiadó:Európa Könyvkiadó
Kiadás éve:1969
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Kossuth nyomda
Borítótervezők:Görög Júlia
Nyomtatott példányszám:5200
Kötés típusa:egészvászon, kiadói borítóban
Terjedelem:471 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm
Kategória: Életrajzok / Irodalom / Szépirodalom / Riportok, Interjúk / Irodalom / Szépirodalom / Naplók, Levelek

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Károlyi Mihályné

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1892 - 1985

Csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Katinka (Tiszadob, 1892. szeptember 21. – Antibes, Franciaország, 1985. június 12.) Károlyi Mihálynak, a magyar népköztársaság első miniszterelnökének majd köztársasági elnökének a felesége, Andrássy Gyula a dualizmus első miniszterelnökének az unokája.

Károlyi Mihályné további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Károlyi Mihályné - Együtt a forradalomban
Együtt a forradalomban

Károlyi Mihályné

Kiadás éve: 1973

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Károlyi Mihályné - Együtt a forradalomban
Együtt a forradalomban

Károlyi Mihályné

Kiadás éve: 1973

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Károlyi Mihályné - Együtt a forradalomban
Együtt a forradalomban

Károlyi Mihályné

Kiadás éve: 1985

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
30%
Károlyi Mihályné - Együtt a forradalomban
hűségpont ikon 56 hűségpont
Együtt a forradalomban

Károlyi Mihályné

Kiadás éve: 1978

ANTIKVÁR

1 600 Ft

1 120 Ft

Megtekintés ikon
Károlyi Mihályné - Együtt a forradalomban
Együtt a forradalomban

Károlyi Mihályné

Kiadás éve: 1973

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Károlyi Mihályné - Együtt a forradalomban
Együtt a forradalomban

Károlyi Mihályné

Kiadás éve: 1985

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
30%
Károlyi Mihályné - Együtt a forradalomban
hűségpont ikon 56 hűségpont
Együtt a forradalomban

Károlyi Mihályné

Kiadás éve: 1978

ANTIKVÁR

1 600 Ft

1 120 Ft

Megtekintés ikon
20%
Károlyi Mihályné - Együtt a száműzetésben
hűségpont ikonAkár 60 hűségpont
Együtt a száműzetésben

Károlyi Mihályné

Kiadás éve: 1978

ANTIKVÁR

960 Ft-tól

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu