
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Partner
DVD-melléklettel. Gerinc felső része megnyomódott, alsó élén kis beszakadással.
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
630
hűségpont
Hogy működik az alku?
OSHO a XX. század egyik legismertebb és legprovokatívabb spirituális tanítómestere. Tanításainak hatása több mint egy évtizeddel a halála után is egyre nő, eljutva az igazságkeresők minden korosztályához a világ összes országában. Ebben a kötetben Osho a megszokottól gyökeresen eltérő nézőpontból vizsgálja az együttérzés természetét. Rámutat, hogy az együttérzés a szenvedélyben gyökerezik, majd sorra megkérdőjelezi a valódi mibenlétével kapcsolatos hiedelmeket. Elmondása szerint számos úgynevezett együtt érző megnyilvánulást szennyez be az önhittség és az elismerés utáni vágy; illetve sok nem azon a szándékon alapul, hogy megsegítsük a többi embert, hanem hogy erővel rákényszerítsük őket a változásra. Osho megmutatja az utat, amelyet követve megszülethet benned az őszinte együttérzés, amely mély elfogadással és önmagad szeretetével kezdődik. Csakis ekkor teljesedhet ki gyógyító erővé, amelynek gyökere a másik ember feltétlen elfogadása olyannak, amilyen. Ha mindig is csodálkoztál azon, hogyan lehet minden élőlény felé határtalan együttérzéssel fordulni, ez a könyv kétségkívül neked szól. Ha sosem tudtad pontosan, mit is jelent valójában az együttérzés, ez a kötet eloszlat minden ezzel kapcsolatos félreértést. Csak ne felejtsd el, hogy Osho nem a "gyengeszívűek" tanítója.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789635289943 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Keleti tanítások |
| Kiadó: | Édesvíz Kiadó |
| Kiadás éve: | 2009 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 218 |
| Fordítók: | Hegedűs Péter |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Pszichológia / Vallás / Vallási Irodalom / Egyéb / Paratudományok / Ezotéria |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.