
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
47
hűségpont
Hogy működik az alku?
A kutatás korai stádiumában általában nem lehet látni, mi a haszna, sőt még azt sem, mi az értelme azoknak a részletkérdéseknek, amelyekkel egyes tudósok foglalkoznak. Az agyag legegyszerűbb állapotainak, az anyag mélyének, belső végtelenjének tanulmányozása azonban idáig is vázául, gerincoszlopául szolgált tudományágak egész rendszerének, s döntően határozta meg a világról kialakított felfogásunkat. Az elemirész-fizika, mint az anyag legmélyebb szerkezeti szintjét kutató tudományok egyenes ágú utódja, nemcsak a múltra hivatkozik – a jelenre és még inkább a jövőre. Kétségtelen, hogy a gyorsítók technikájának fejlődés lehetővé teheti olyan kis méretű gyorsítók építését, melyeket, mondjuk, a konzerviparban lehet hasznosítani. Kétségtelen, hogy egy szép nap a régészeti kutatásokat technikailag forradalmasíthatja az elemirész-fizika valamely „melléküzeme”. Ez azonban a jelen kutatások értékének csak homályos vetülete. Igazán csak a jövő tükre az, amely napjaink tudományos munkájának valódi nagyságát és jelentőségét helyesen mutathatja meg. Arra a pillanatra gondoljunk, amikor mai, néha kétségbeejtően esetlen, néha teljesen haszontalannak tűnő tudásunk hirtelen, új értelemben összeáll. Addig pedig mindennap tovább kell lépni, a gigászi gyorsítókban, a havasokban álló megfigyelőállomásokon, az űrlaboratóriumok műszerfalánál.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632806646 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Gondolat Zsebkönyvek |
| Kiadó: | Gondolat |
| Kiadás éve: | 1978 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda |
| Illusztrátorok: | Kónya Katalin |
| Borítótervezők: | Németh Zsuzsa |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 126 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Természettudomány / Fizika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről