Elesett bástya

Amikor ​Trianonban elcsatolták a Délvidéket, a napilapok vezércikkeitől kezdve költőink megható versein át a hazafias nótákig a nemzet a kultúra minden hangszerén elsiratta Szabadkát, vele együtt az egész Bácskát Zomborral, Zentával és Újvidékkel, és a műveltebb közönség a latinosan Bánátnak nevezett Bánság elvesztését is fájlalta. A Szerémségért azonban meg sem kondultak a harangok. Rég el volt már felejtve addigra a mai Vajdaság tartomány harmadik nagytája, a Duna-Száva köze a maga akkoriban még majd harmincezer magyarjával együtt. A Szerémség ősi kultúrterület, nevében is az antik római Sirmium emlékét őrzi, a magyar dél legjava: ahol a középkorban a legjobb boraink termettek, s ahol a hon legódonabb védőbástyái álltak a keresztény világ végvidékén. Ez a magyar helytállás színhelye, amiért nagy árat fizettünk: az oszmán megszállás alatt a régi magyar lakosság teljesen kipusztult, és csak a hajdani városok és falvak nevei maradtak fenn. A bástya elesett, vele együtt az egész kultúrterület, de a nemzet lelkében örökké ott él a hőstörténet, melyet ha nem feledünk, időről időre új élet hajthat ki a romok alól. A szerző nyolc éve egyetlen esztendőt sem mulasztott el, hogy felkeresse a Szerémséget. Ennek a hosszú kapcsolatnak az esszenciája kíván lenni ez a kötet, amely a történelembe ágyazva mutatja be a vidék épített örökségét, emlékhelyeit, természeti látnivalóit, egyúttal betekintést enged a ma ott élő magyar közösségek életébe is – törekedve arra, hogy az utazás lehetőleg azok számára is befogadható legyen, akik eddig csak a budapesti Szerémi útról hallottak. Aki romantikus-idilli útirajzra készül, mielőbb csatolja be az öveket. Véráztatta földre indulunk; oda, ahol a kereszt és a félhold három évszázadon keresztül vívott élet-halál harcot, és ahol nem egészen harminc éve még lőttek. És oda, ahol valamikor otthon voltunk.

Mutass kevesebbet