Életem Afrika

A ​dalmáciai partokról a boszniai Plitvicára, a vízesések gyönyörű hazájába mentem, a sebesvízi pisztrángok és édesvízi rákok eldorádójába. Szokatlan élményekben itt is bőven volt részem. Egy darabka húst kötve a zsinór végére, százszámra lehetett kiemelni a vízből a csalétekbe görcsösen belekapaszkodott, nagy termetű rákokat, amelyek a húst még akkor sem engedték el, ha már a partra vetettem őket! Milyen királyi lakoma volt számomra, ha este, a gyűjtögetés fáradalmai után, szép vörösre főtt rákhalomban dúskálhattam! Aztán az ivánhavasi kirándulás – ugyancsak Boszniában –, ahol a felhőkbe nyúló magaslatokon Európa egyik legszebb lepkefajtája él, az Apolló-lepke. Gyönyörű szárnyain tűzvörös, szivárvány színben tündöklő foltok vannak. E havasokon látott sok természeti csoda lenyűgözött. Lassan vadász lettem és természetkutató. Nem tudtam a természettől többé elszakadni. Ha a mindennapi élet tülekedéséből kimenekülhettem a természet fenséges templomába, lelkem megbékült mindennel. Áhítattal és lábujjhegyen jártam varázslatos világában. Nem tudtam betelni soha pompájával és harmóniájával. Levett kalappal búcsúztam a lenyugodni készülő, tűzvörös napkorong utolsó sugaraitól, és összekulcsolt kezekkel bámultam a felkelő nap mindent megaranyozó ragyogását. Megbűvölve élveztem a fülemüle májusi éjszakai dalának utolérhetetlen finom harmóniáját… És ma elbűvölve hallgatom az egyenlítői Afrika hangjait… Oroszlánok félelmetes hangorkánját, kafferbivalyok messzehangzó jellegzetes böffenését és az őserdő madárvilágának nagyszerű hangversenyét. Hosszú volt az út Nagyenyedtől Tanzániáig. 1932-ben kezdődött, s talán még ma sem ért véget… E hosszú útról szól ez a könyv, amelyet, remélem, nem minden haszon és gyönyörűség nélkül forgat majd az olvasó.

Mutass kevesebbet