Elmebetegség és pszichológia / A klinikai orvoslás születése

Michel ​Foucault (1926-1984) a strukturalista filozófia meghatározó jelentőségű alakja, a párizsi College de France eszmetörténet-tanára volt. Filozófiai iskolázottsága lenyűgözően széles történeti ismeretanyaggal párosult, s gondolkodásában kiemelten fontos szerepet játszott a szociológiai tényfeltárás. Munkásságában Foucault megkülönböztetett figyelmet szentelt a deviancia témaköreinek, valamint azon módozatok és intézményrendszerek kutatásának, amelyek segítségével a társadalom „büntetni” igyekszik a normaszegést. Pszichológiai és pszichiátriai eszmefuttatásai is ebbe a témakörbe illeszkednek, s főként azoknak a kulturális előfeltételeknek a feltárására irányulnak, amelyek egy adott történeti kontextusban bizonyos jelentéscsoportok működését meghatározzák. Módszerének iskolapéldája az Elmebetegség és pszichológia, amely első alkalommal 1954-ben jelent meg. A szerző azokat a folyamatokat veszi sorra, amelyek révén a hagyományos elmeorvoslás – a társadalmi ellenőrzés eszközeként is – szigorúan elhatárolta egymástól a normálist és a patalogikusat, azaz az észt és a „tébolyt”. A klinikai orvoslás születése (1963) kitágítja és történelmi dimenziót kölcsönöz ennek a gondolatnak: a modern orvostudomány mint intézményrendszer kialakulásának folyamatát járja körül az 1775 és 1825 közötti időszakban. Vezérelve az az új felismerés volt, hogy a betegség egyén és környezet kölcsönhatásának következménye.

Mutass kevesebbet