
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
80
hűségpont
Hogy működik az alku?
Demszky Gábor 20 éven át volt Budapest főpolgármestere, Magyarország harmadik, ha úgy tetszik második főembere. A húsz év, ugyanannyi idő küzdelem, amit megszenvedtünk vagy élveztünk valamennyien, akik laktuk a várost. Társadalmi, politika-, magyar- és személyes történelem. Ezt megtette, azt nem tette meg - ez az a történet, amit a döntéseiben akkor ő maga írt, és megírta úgy, ahogy most látja azokat az éveket. Családtörténet is, benne bátran a magánélete, barátok, szerelmek, gyermekek, ellenfelek és eszmetársak, választott és koloncként hurcolt munkatársak portréival. Ha jól számolunk, hét miniszterelnöknek volt vagy nem volt a partnere, hét miniszterelnök volt vagy nem az övé. Az ő szubjektív portréik is itt olvashatók. És ettől még mindig személyes, személyes hangú - ha akarjuk, ha nem - történelem. Sok mindent el lehet vitatni tőle. Jót és rosszat is, számos sorsfordító döntést lehet neki tulajdonítani. Egyet nem lehet: nem lehet nem tudomásul venni, hogy egyike annak a (maximum) négy európai politikusnak - Adam Michnik, Václav Havel, Lech Wa³êsa, Demszky Gábor -, akik személyes szabadságukat is kockáztatva, több éven át mentek szembe egy fél évszázados diktatórikus rendszerrel, tevékenyen vettek részt annak lebontásában, majd vezető pozícióban, befolyásos közéleti személyként, hatalommal a kezükben és a fejükben a helyükön voltak, amikor az új, szabad és demokratikus rendszer - ha az, a mai is! - épülni kezdett. Emlékiratokkal és azokban azt építik ma is. Ebben az Európában nincs öt ilyen ember, négyen vannak. Egyikük személyes történelme ez a könyv, a Demszkyé.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9786155274060 |
|---|---|
| Kiadás éve: | 2012 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papír |
| Terjedelem: | 624 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.00 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Életrajzok / Irodalom / Szépirodalom / Riportok, Interjúk |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről