Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Ember a lépcsőn

Ember a lépcsőn - Papp Imre - Régikönyvek
(0 vélemény)

„Ma ​már ilyen csavargó életmódra senki nem szorul rá. Ennek ellenére vannak még mindig olyanok, akik koldulnak, csavargó életmódot folytatnak. Mondhatnánk úgy is, hogy csöveznek: hol itt találhatóak, hol ott találhatóak. Egyszer lehet velük beszélni, de a következő nap esetleg már egy másik kerületben vannak, ahol egy másik apparátusnak kellene foglalkozni ezzel a problémával. Harmadik nap ismét egy másik körzetben vagy pedig vidéken tűnnek fel. Gyakorlatilag elérhetetlenek…” A Fővárosi Tanács szociálpolitikai főelőadójának nyilatkozatából idéztünk, akit a riporter Láda Gábor rokkant, foglalkozásnélküli ügyében megkeresett. Miként került az egykori Fejér megyei pásztor a főváros csövezői közé? Mennyiben felelős helyzetéért ő, s mennyiben felelős a család? Mit tehet a társadalom érte? Erre keres választ Papp Imre, a dokumentumjáték készítője, végigjárván vele megszégyenüléseinek helyeit, s végül kiharcol neki egy szociális otthonba való beutalót is. És Láda Gábor hat hónap múlva szociális otthonból megszökik…

Sorozatcím:
Kaleidoszkóp
Kiadó:
Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás éve:
1979
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Dabasi Nyomda
ISBN:
9631514269
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
52 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 10.00cm, Magasság: 19.00cm
Súly:
0.10kg
Kategória:

Papp Imre

Papp Imre  további könyvei

A Napkirály - Papp Imre - Régikönyvek
20%
Kiadás éve: 1989
1 200 Ft 960 Ft (20%)
Antikvár könyv
Klió 2011/1. - Papp Imre - Régikönyvek
legjobb ár
Kiadás éve: 2011
500 Ft 200 Ft (60%)
Antikvár könyv
Klió 2010/4. - Papp Imre - Régikönyvek
legjobb ár
Kiadás éve: 2010
500 Ft 200 Ft (60%)
Antikvár könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...