Kosár gomb ikonKosár
Voillaume, René

Emberek között

Voillaume, René - Emberek között, Novi Sad 1969 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 350 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

A ​könyvet, melynek sikerét bizonyítja, hogy eddig több mint tizenöt nyelven jelent meg, olyan összegyűjtött előadások és levelek alkotják, amelyeket a rend alapítója és perjele, René Voillaume testvér intézett Jézus Kistestvéreihez, hogy megerősítse bennük hivatásuk alapjait. Ez a hivatás szemlélődő életre szól a világban, amelynek során szoros sorsközösséget vállalnak névtelen embertársaikkal, azokkal, akiknek nincsen befolyásuk a társadalomra, amelyben élnek és dolgoznak. "Érdemes megismerkedni e könyv történetével, hiszen azt példázza, hogyan érik be egy szép kegyelmi kaland: René testvér egyáltalán nem számított ilyen népszerűségre. Az 1905-ben született és 2003-ban elhunyt testvért serdülő korában a tudományok is érdekelték, és az imádság is vonzotta. 16 éves volt, amikor megjelent René Bazin könyve Charles de Foucauld atya életéről. A fiatal Renére nagy hatással voltak az olvasottak, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a missziós országokba szóló, most születő hivatásának szemlélődő irányt adjanak. Belép a Fehér Atyákhoz, vágya, hogy Charles de Foucauld nyomába lépjen.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
Kiadó:Római Katolikus Plébánia-hivatal
Kiadás éve:1969
Kiadás helye:Novi Sad
Nyomda:Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat nyomdája
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:397 oldal
Fordítók:Bartócz Ilona
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 14.50 cm, Magasság: 20.00 cm
Kategória: Életrajzok / Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény / Katolikus

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Voillaume, René

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Voillaume, René további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Voillaume, René - Emberek között
Emberek között

Voillaume, René

Kiadás éve: 1969

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Voillaume, René - Emberek között
Emberek között

Voillaume, René

Kiadás éve: 1969

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Voillaume, René - Emberek között
Emberek között

Voillaume, René

Kiadás éve: 1969

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat