
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
A kiadói borítója kissé szakadozott. A táblák pár helyen enyhén kifakultak.
59
hűségpont
Hogy működik az alku?
A kötet címe belső összefüggést fejez ki a merőben különböző tartalmú három elbeszélés között. Mindhárom mű az emberi lélek mélységeibe száll le, kérdéseket tesz fel, és válaszolni igyekszik. Az első elbeszélés egy német humanistáról szól, aki nem hajlandó elpusztítani a jövendőbeli tömeggyilkost. A másodikban a vonat egyik utasa nem tudja, hova utazik, s a legkülönfélébb módokon, először külső segítséggel, majd önmagába mélyedve igyekszik kikövetkeztetni utazása célját. A harmadik elbeszélés főhőse egy szent életű gyilkos. Feleki műveit általában nehéz műfajokba sorolni, de talán ez a munkája áll leginkább ellent a kategorizálási törekvéseknek. Ezek az alapjában véve egyszerű, szinte értekező modorban megírt elbeszélések köznapian realista elemekből állnak össze elképesztő, döbbenetes történetekké, amelyekben a kisértetnek éppen úgy helye van, mint a jóságos rablógyilkos ironikus túlvilágának. Feleki kísértete nem öncélú mumus, nincs szüksége az éjszaka sötétjére ahhoz, hogy pusztító erővel rázza meg az emberi lelket. Egy érthetetlenül rosszul nyomott vasúti jegy pedig alkalmas arra, hogy az ember mérlegre tegye egész életét, és ítéletet mondjon önmaga fölött. Végül, a túlvilági boldogság után vágyakozó jólét lélek képtelen logikája olyan fonák poklot és mennyországot teremt, hogy még a szatíra fénye mellett is nehéz követni. Az Isten veled, atomkor! és a Mindenféle híres emberek írójának gondolatbősége szabadon árad ebben a három izgalmas történetben, képzelőereje téren és időn túl szélesíti látomásait, szinte példázva, hogy a szürke, hétköznapi jelenségek mögött milyen félelmetes mélységek tátonganak az emberi lélekben.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Magvető Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1967 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 255 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről