
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 250 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Közel hetven éve már, hogy először (1928-ban) vehették kézbe a német olvasók az Emil és a detektívek című regényt. Azóta sok-sok kiadásban és tucatnyi nyelven forgathatták gyermekek és felnőttek milliói. Talán nem véletlen, hogy a gyermek Kästner vonzódott a detektívesdihez, de az sem, hogy író lett belőle. A két mesterség ugyanis furcsamód sok rokon vonást mutat. Mert mit is jelent a mostanság ritkábban használt idegen szó? Annyit tesz, mint nyomozó, titkosrendőr. Ám ha az angol, detect ige magyar jelentését vesszük, akkor ezt olvashatjuk: "felfed(ez), kiderít kinyomoz, kipuhatol, leleplez" Az igealak jóval többet mond. Ám aki detektívregényeket olvas, nyilván tudja, hogy a detektív mást is tesz: válogat a feltárt tények között, s csak a fontos, az összefüggésekre utaló, azokat feltáró ismereteket őrzi meg, majd illeszti össze őket a tények s gyakran képzelete segítségével, hogy kerek, kikezdhetetlen történet kerekedjen belőle. És mit tesz az író? Erich Kästner ezt is elárulja: "Bizonyára veletek is megesett már az ilyesmi. Feküdtem a padlón, gyűjtögettem az emlékeket, amelyek jobbról-balról, minden oldalról a fejembe gyűltek, ahogy az jóravaló emlékekhez illik. Végül is minden együtt volt, a Mese összeállt. Most már semmi egyéb dolgom nem volt, mint hogy leüljek és sorjában mindent leírjak. Ezt tettem. Ha nem tettem volna, most nem tartanátok a kezetekben ezt az Emilről szóló könyvet."
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789631186840 |
|---|---|
| Kiadó: | Móra Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2009 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Illusztrátorok: | Walter Trier |
| Kötés típusa: | kemény papír |
| Terjedelem: | 136 oldal |
| Fordítók: | Déry Tibor |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Gyermek- És Ifjúsági Irodalom / Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Nagyszerű Kästner könyv! Déry Tibor fordítása garantálja a szöveg minőségét. A figurák nagyszerűek. Nem csak a felejthetetlen kis Kedd, a dudás Guszti, az okos szervezőzseni Professzor, de a felnőttek is. Az egy Kalapocska talán nem tetszett annyira. Nagyon élveztem. Walter Trier rajzai kiválóak és tökéletesen illenek a könyvbe.