Emlékek a beat-korszakból

Édesanyám, Kőbányai Györgyné Jeret Klára (1932-2014) emlékére A beatzene olyan egyedi virága az egyetemes kultúrának, mint minden más művészeti mozgalom, amely nem ismer határokat. Ahogy az egyik helyen elektromos energiát termelő szélmalmokat hajtó, s néhány méterrel odébb csak pusztán fújdolgáló szél sem. (Ezen minden Magyarországról Bécs felé autózó elgondolkodik.) Azonban ha e viszonyrendszert nézzük, akkor - ezt szűrtem le, egykori beat (rock, jazz, majd folk) kritikusi - pontosabban: e "érzéki-erotikus" csoda maradéktalan élvezésének ürügyet adó - tevékenységemből, hogy e műfajnak sokkal jelentősebb ellen-kulturális jelentősége volt, mint az azt megszülő amerikai-brit közeg politikumának. Mert ez "csak" az életforma, s generációs ellentétek ellen lázadt. A so called szocialista (állam-diktatúra) rendszerben, azonban ez a zene, és a köré szervűlt jelenségvilág felszippantott minden kényszerűen elfojtott emberi (fiatalságból eredő) viszonyt - ami kiélhetetlennek bizonyult a demokrácia, a szabadság tartós hiányában. (Lehet, hogy ez az eredendő oka, és nem az életkorom, hogy a rendszerváltás óta, ez a műfaj - még a nosztalgiáját meglovagoló események is - oly érdektelen számomra.) A Kádár rendszer még nem távolodott el el olyan történelmi léptékű távolsággá, hogy a történelemtudomány foglalkozzon vele. Ugyanis, még ha tudat alá is fojtjuk ezt az igazságot, de még mélyen és zsigerileg benne élünk. Egy-egy beatkorszakban keletkezett dal is érzelmi, s nem pedig történeti-esztétikai reakciókat vált ki belőlünk. Lehet, a milói Vénusz szebb, de a lány(ok), aki(kkel)vel módunkban volt ágyba bújni, sokkal többet jelent(enek) számunkra - ezért kár is lenne köztük bármilyen történelmi, vagy esztétikai összehasonlítással fáradozni. Ezért csak regényt lehetne írni e korszakról most, bőven ömlő, patakzó, sőt: a tárgyhoz hűen erekciós kilövelésekbe emelkedő-robbanó prousti (Szomory-i) önéletregényt, ha lenne rá idő és tehetség - és potenciális érdeklődés. Átállt, botcsinálta történészként azért azt még nem felejtettem el, hogy a fikció - mert a történelem tudomány anyagának érzéki sűrítménye - sokkal többet visszaad egy korból, és nem csak a hangulatából..

Mutass kevesebbet